Horror és smink
2005. december 3. 19:05
Magyarok, akik világsztárok arcán dolgoznak.
Arc vagy álarc, fikció vagy valóság? Erre a kérdésre sok esetben még maguk a szakértők sem tudnak választ adni. A smink- és maszkmesterek rejtélyes világában ugyanis soha sem lehet biztosra venni, hogy amit látunk az igazi, vagy csak az eredeti tökéletes mása.
Pohárnok Iván maszkmester: „Én már sokszor nem tudom eldönteni, hogy melyik valóságos és melyik a maszk.”
Napjainkban a filmgyártás elképzelhetetlen speciális jelmezek és effektusok nélkül.
Pohárnok Iván: „Egész életemet végigkísérte egyfajta felfelé ívelő vonal. 18 évesen jó érzés volt megkapni egy munkát és most ugyanolyan jó érzés megkapni egy Alien- vagy egy Predátor-szerepet.”
Pohárnok Ivánt tizenévesként a 'Csillagok háborúja' ihlette meg. Mivel mindig is szeretett barkácsolni, először maketteket készített papírból, később pedig fából. 16 éves volt, amikor elkezdték érdekelni az igazi trükkök: például, hogy hogyan lehet elkészíteni egy földönkívülit gumiból.
A képzőművészeti főiskolában Iván szobrászatot tanult, de az iskolát soha nem fejezte be. Sminkelni soha nem tanították. A művészeti és anatómiai ismereteket is maga sajátította el, közben pedig fejlesztette a rajzkészségét. Beiratkozott egy amerikai maszkkészítő levelező tanfolyamra, a szakma egyik nagymesteréhez, Dick Smith-hez.
Pohárnok Iván: „Kaptam egy írásos anyagot, hogy mit, hogyan kell megcsinálnom. Kiértékelte és ezt elküldte nekem.”
Egy évet Hollywoodban dolgozott, majd hazaköltözött. Számos produkcióban láthattuk már a keze munkáját, például 'Az utolsó szamuráj' című filmben, ahol kollégáival a csatamezőkre gyártottak műhullákat.
Pohárnok Iván: „Amikor 150 hullát kell csinálni, akkor az a kihívás, amikor csak egyet, akkor pedig az, mert akkor annak az egynek kell olyan tökéletesnek lenni, hogy az megállja a helyét.”
Gyakran kész terveket kap, amelyeket meg kell valósítania. Folyamatosan gondolkodnia kell azon, hogy mit, hogyan és legfőképp miből csináljon meg.
Pohárnok Iván: ”Egy alkalommal meg kellett oldani, hogy egy embernek legyen kibökve a szeme úgy, hogy a szemüvegen keresztül kiszúrják. Egy protézissel oldottam meg, de szemészetre kellett járnom, hogy ezt megnézzem, hogyan működik.”
'Az operaház fantomja' című darabban a főszereplő álarcát Iván tervezte, és ő tanította meg a sminkeseknek a festési technikákat.
A nézőknek szükségük van arra az illúzióra, amelyet a rendező és a szereplők mellett a maszk- és sminkmesterek, díszlet- és jelmeztervezők hada teremt meg. Míg az előbbiek állandó reflektorfényben élnek, a többiek a háttérben dolgoznak.
A New York állambeli Bardóniában helyi idegenvezetőnk, Mike Marino egy családi ház pincéjébe kalauzolt bennünket, ahol leszakadt végtagok, fülek és élethű fejszobrok látványa fogadott minket. Mike ugyanis főállású maszkmester.
Mike Marino: „Együtt dolgoztam Ellen Burstinnel a 'Rekviem egy álomért' című filmben, Johnny Deeppel az Ollókezű Edwardban, és Robin Williams-szel is.”
Egy fergeteges humorú komédiában Robin Williams egy házvezetőnő szerepébe bújt. Mike elmesélte: a főszereplő a forgatáskor a szőrtelenítés mellett a női álarc felhelyezését viselte a legnehezebben. Ez reggelente 4 órát vett igénybe, és ugyanennyit, míg leszedték azt.
Mike Marino: „Én vagyok az első, aki megérkezik hajnalban egy forgatásra, és én vagyok az utolsó, aki távozik. Ezekre a maszkokra nagyon kell vigyázni, ugyanis nagyon drága az előállításuk. Egy álarc akár 10 ezer dollárba is kerülhet, és persze nem egyet használunk el egy többhónapos film során.”
Mike érkezésünk előtt pár nappal érkezett vissza Hollywoodból, ahol egy új szuperprodukcióban dolgozott több tucat filmes szakemberrel együtt. A 28 éves fiút évekkel ezelőtt William Friedkin filmje, 'Az ördögűző' ihlette meg és indította el a filmes karrierjén.
Mike Marino: „Ő volt az én mesterem, Dick Smith. Ő készítette a 'Taxisofőr' maszkjait, mellette dolgozhattam 'A Keresztapá'-ban, és ő volt az, aki az első jelentős horrorban, 'Az ördögűző'-ben is dolgozott.”
Az 1973-ban készült horrorfilmet, 'Az ördögűzőt' anno minden idők legfélelmetesebb filmjeként reklámozták.
A kezdet kezdetén az arcok megfaragásához egyszerű latexhabot használtak. Max von Sydow 44 évesen alakította a hetvenes éveiben járó Lankester atyát. Ez forgatásonként 3-4 órás munkát rótt a sminkesekre, akiknek ez idő alatt 30 évvel kellett megöregíteniük Sydow-t. A legnagyobb fejtörést Dick Smith-nek azonban a démon arcának megalkotása okozta.
Pohárnok Iván: „Ő készítette a pap maszkját is, de ő volt az, aki a legfélelmetesebb jelenetet is megalkotta, amikor 360 fokot fordul a teste körül a lány feje. Ezt akkor egy babával tudták megoldani, amit akkor ő talált ki elsőként.”
Az ördögűző technikai megoldásai, zseniális maszkjai világszerte sokkolták a közönséget. Máig legendák keringenek az 1973-as vetítéseken elájultakról, a mozikban lévő állandó orvosi felügyeletről.
A maszkmestereknek egy film kapcsán legtöbbször öregbíteni vagy fiatalítani kell egy-egy szereplőt. Robert De Niro még csak a harmincas éveit taposta, amikor a 'Volt egyszer egy Vadnyugat' című filmben egy hatvan éves férfit alakított. A 'Halhatatlan szerelem'-ben Mel Gibsont láthattuk öregúrként, de Russel Crowe is döbbeneteset változott egy filmszerep kedvéért. Crowe egy megöregedett professzort alakított.
Greg Cannon, a film maszkmestere: „Nagyon nehéz volt egy öregember nyakát megalkotni. Elhatároztam, hogy ezt szilikonból fogom elkészíteni. Implantátumot helyeztem fel, napi 7-8 órán át.”
A maszkmesterek szerint 'A majmok bolygójá'-nak első része inspirálja a legtöbb embert arra, hogy ezt a mesterséget válassza. A 60-as évek legnagyobb költségvetésű filmje volt, hiszen a jelenetekben a legtöbb szereplő tetőtől talpig maszkban vonult fel. Több mint 30 évvel később a filmet újra feldolgozták, de ekkor már korszerűbb technikákat alkalmaztak.
Los Angeles egyik külső kerületében található Hollywood talán leghíresebb stúdiója a Stan Winston stúdió. Itt készülnek a leghíresebb produkciók vicces figurái, szörnyei, rémisztő maszkjai. A szobákban a modellezők különböző testrészeket formáznak meg. A szemrészlegen például a látószerveket kézzel festik meg.
A stúdió talán legnagyobb munkája a 'Jurassic Park' első és második részének forgatása volt. Egy évig dolgozott rajta közel 100 ember. A komplexum irányítója Stan Winston az első Oscar-díját az 'Alien' című filmért kapta, 1991-ben pedig duplázott. Két díjat is besöpört a 'Terminátor' második részéért.
De nem csak az eltorzult és megcsonkított alkotásokat jutalmazzák a szakmában. A korhű és varázslatos sminkeket is díjazzák. A 'Moulin Rouge'-ban, a 'Titanic'-ban is a régmúlt időknek megfelelő arcfestést alkalmazták, Adrian Brody-t 'A zongoristá'-ban pedig minden nap halálsápadtra festették ki.
Juhász Ildikó nap mint nap a leghíresebb színészek arcát változtatja át. A filmvásznon tündöklő érzéki ajkak, a végtelen hosszúságú szempillák, a tökéletes arcok az ő keze munkáját dicsérik.
Ildikó nagyszülei magyarok. Ő Amerikában született, de az egyetem befejezése után, Magyarországra költözött. Itt fordítóként dolgozott, majd 7 év után visszatért Amerikába és sminkelést tanult. Pár hónappal később már hollywoodi filmekben kezdett el dolgozni.
Juhász Ildikó: „Dolgoztam Julianne Margarizzel, Isabelle Rosselinivel, nagyon kedvesek voltak.”
A sminkes lányt New Yorkban látogattuk meg, ő itt él és dolgozik. A sztárokból mindig is a legtöbbet próbálja kihozni, hiszen az irigyelt hírességek, bálványok nem okozhatnak csalódást a rajongóiknak. Neveket nem mond, de ahogy mesélte, nem mindig könnyű széppé varázsolni egyes sztárokat. Neki mindig bevetésre készen kell állnia, ha ugyanis megcsörren a telefonja, repülnie kell, akár Los Angeles-ig.
Juhász Ildikó: „Van egy sminkes, akinek a napi díja 6000 dollár, tehát van, ami motiváljon.”
Azaz több mint 1 millió 200 ezer forint. És, hogy kik azok, akik hasonló gázsival dolgoznak naponta? Egy New York-i sminkiskolában két profi mester is tanít, akik ha éppen nem itt oktatnak, világsztárok mellett alkotnak.
Doren: „New York-i színházakba megyünk sminkelni, videóklipekben is dolgozunk. Legutóbb például Jennifer Lopez klipjében sminkeltem. Ha látják, hogy jól dolgozol és meg vannak elégedve, akkor hívni fognak újra. Tudni kell eladni magad, ez a lényeg.”
A sminkes 14 éve dolgozik a szakmában. Divattervezés tanult, rajzolt, de végül a festéknél és az arcoknál kötött ki. Hally Berry, Naomi Cambell és Iman is megfordult a kezei között.
Az iskola vezetője Roxanne, aki már 15 éve aktív részese a divat és a film világának. Már több hónapra előre be van táblázva, és a napidíja több százezer forint körül mozog.
Roxanne: „Szerencsés voltam. Jó időben, jó helyen. Az első komolyabb kliensem Sylvester Stallone volt, az Állj vagy lő a mamám című filmben. Nagyon könnyű volt vele dolgozni, pontos volt és türelmes. Privát vendégeim is vannak, Martin Laurens és Ice Cube. Őket mindig soron kívül kell sminkelnem.”
A világ legjobb maszk- és sminkmesterét 1981 óta minden évben Oscarral jutalmazzák. Pohárnok Ivánt ugyan Los Angelesben még nem jelölték, de Magyarországon 2004-ben egy napilap az ötven legsikeresebb magyar fiatal közé sorolta. Vámpírokat készített az Underworld című filmhez, amit Magyarországon forgattak, nemrég pedig egy magyar alkotáshoz formázott meg egy életnagyságú maszkot.
Pohárnok Iván: „Máté Gábort kellett megcsinálni kövérebb kivitelben. Ez egy maszk volt, amit ráhúztunk a fejére s ebben járt. A bőrpólusoktól kezdve itt minden megtalálható. A hajkoronában egyenként kellett csomózni a hajat. Négyórás procedúra volt, amíg felragasztottuk.”
Játéknak indult, de mára a szenvedély megélhetést is jelent számára. Iván a világ maszkmestereivel együtt olyan képet vagy hangulatot hoz létre, amely a valóságban nem létezik, vagy legalábbis nem olyan formában, mint ahogy az elénk tárul a filmvásznon. Nekik köszönhetően ugyanis sosemvolt lények válhatnak a kedvenceinkké vagy éppen a riogatóinkká.