2005. december 1. 18:09

A dolgozók egy részétől törvénytelenül sok túlórát vártak el.

Hangos füttyel és kereplőkkel tüntettek a szakszervezetisek a gyár előtt.Még a szlovák szakszervezetektől is érkeztek. A tüntetést a dolgozók érdekében szervezték, akik augusztusban névtelen levélben kértek segítséget.

'Például nincs elegendő mosdó, WC. A sorbanállás olyan nagy, hogy a rendelkezésre álló munkaközi szünet nem elegendő arra, hogy a sor végére is sor kerüljön' – mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.

A cégnél ősszel a Munkaügyi Felügyelőség is vizsgálódott. Megállapították, hogy kétezer ember a törvény szerint nekik járó nyolc napnál eggyel kevesebb szabadnapot kapott, 440-en még a tavalyi szabadságuk egy részét sem kapták meg, és 13 dolgozótól törvénytelenül sok túlórát vártak el.

A tüntetésen egyetlen dolgozó sem vett részt. A szakszervezet szerint félnek.

'Örülünk, hogy van munkahelyünk, és énnekem különösebb bajom nincsen. Én 6 éve vagyok itt. Keresem a kenyerem' – mondta az egyik dolgozó.

A cég vezetői szerint a problémák abból adódtak, hogy az idén megduplázták a termelést.

'Folyamatosan ellenőriznek minket, nem most, ebben az évben, hanem az elmúlt 13 évben folyamatosan. Természetesen apróbb hibák minden ilyen nagyvállalatnál előfordulhatnak' – közölte Tihanyi Tamás PR igazgató.

Azt mondják, a bajokat azóta orvosolták. A cégnél egyébként jelenleg nem működik szakszervezet.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!