2005. november 25. 18:41

A robotpilóta akár 150 kilométeres távolságra is el tudja vezetni a gépet.

A felderítő repülőt egy rakétával lövik ki, a levegőben viszont már saját benzinmotorja hajtja. Kétszáz kilométer/órás sebességre is képes, legnagyobb repülési magassága 2000 méter. 

A gépet, amelyet most először, a Haditechnikai Kiállításon mutattak be, a honvédség Haditechnikai Intézete fejlesztette ki. A gépet hatvan kilométeren belül távirányítóval is lehet vezetni. Ha pedig távolabb repül, a robotpilóta veszi át az irányítást. Beépített kamerája felvételeket is tud készíteni, még éjszaka is. Így az ellenséges csapatokról anélkül lehet információkat szerezni, hogy katonák élete veszélybe kerülne. A repülőgép, amely ejtőernyő segítségével is le tud szállni, különleges anyagból készült. Ráth Tamás, a Haditechnikai Intézet főigazgatója szerint:

'Mondhatjuk, hogy lopakodó technológiával került kialakításra, a radarral nehezen lehet felderíteni.'

A teljesen magyar fejlesztésű felderítő gépet egyelőre tesztelik, az intézet később megpróbálja értékesíteni. Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül, Ráth Tamás főigazgató csak annyit mondott: körülbelül annyiba, mint 15-20 luxusautó.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!