2005. november 25. 20:36

A fiatal angol lány és a 40-en túli izraeli férfi esetea Forma 1-gyel.

Bár a Forma 1-es szezonnak vége, a Rómától 50 kilométerre lévő vallelungai tesztpályán a héten ismét felbőgtek a motorok. Több szempontból is érdekesnek ígérkezett a Minardi tesztje. 21 év után ez volt a csapat utolsó szereplése, tavasztól a Red Bull égisze alatt indulnak majd.

A történelmi pillanatoknak volt magyar érdekeltsége is. Az utolsó versenyző, aki vezethette a Minardit, a Budapesten élő 42 éves Chanoch Nissany volt:

„Az autóversenyzésben az a jó, hogy már a rajt is különleges érzés, pedig még azt sem tudod, hogy mi lesz 5 vagy 10 körrel később. Ez a legizgalmasabb dolog a világon.”

Chanochot már láthatták a Fókuszban. Ő az, aki 5 évvel ezelőtt elhatározta, hogy autóversenyző lesz, nem is akárhol, a Forma 1-ben. Sokan megmosolyogták a tervét, de 37 évesen elkezdett edzeni, 2004-ben pedig már a Jordannál tesztelhetett. Aztán februárban leigazolta a Minardi.  

„Furcsa. 1 éve még én izgultam, hogy mi lesz, most meg tőlem kérdezget a többi pilóta.”

A boxban hatalmas a sürgés-forgás. Furcsa, de amit tegnap még Minardinak hívtak, az holnaptól már Torro rosso, vagyis vörös bika. A szakértők szerint az olasz volt a Forma 1 talán legbarátságosabb csapata, a búcsúra rengeteg érdeklődő és újságíró eljött.

Chanoch egyre jobb időket autózott, de azt, hogy mit hoz számára a tulajdonos váltás, nem tudja.

„Itt minden napról napra változik. Nekem szerződésem van a Minardihoz és az életem az autóversenyzés, de hogy mi lesz jövőre, azt csak az Isten tudja.'

Ugyanígy vélekedhet az angol Katrin Legge, aki akár a Forma 1 harmadik női versenyzője lehet. Feltéve, ha nem töri össze az autót, mint ahogy itt tette a második körben. Utoljára egyébként 13 éve volt női pilóta ebben a versenysorozatban érthető tehát Katrin lelkesedése.

„Ez volt az álmom..., én vagyok a világ legboldogabb lánya.”

A pilóták egész nap köröztek. Ilyenkor a csapatfőnökök őket tesztelik, ők pedig az autót. Bár a laikusok számára ez nem tűnhet túl bonyolult feladatnak, azért ide ugye nem könnyű bekerülni.

„Egy ilyen nap, amikor 2-300-zal száguldozol, lefogysz akár 3 kilót is és több mint 4000 kalóriát veszítesz…” - mondja Nissany.  

Vallelunga után Budapest, Chanoch otthoni konditerme, amely most egy speciális eszközzel bővült.

„A gépet kifejezetten pilótáknak fejlesztették ki. Azt szimulálja, hogyan hat rád a g erő a kanyarokban, kormányzás közben, gyorsuláskor vagy fékezéskor.”  Pontosan ugyanilyennel edz egyébként Michael Schumagher is. Mivel a Forma 1-es autókban nincs szervokormány, tényleg sok mindent erőből kell megoldani. Ezért gyakorol naponta Chanoch is, és fejleszti a nyak, valamint a törzs speciális izmait. Azt mondja, bár a csodaszerkezet fél éve van meg, ő már érzi a hatását. Az azonban, hogy mire lesz elég az ötödik emeleti helyben autókázás, csak jövőre derül ki.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!