2005. november 24. 18:51

Kozma Péter és Berkes Dóra hatalmas építményeket borítanak be fényfestményekkel.

Berkes Dorka és Kozma Péter már az Erzsébet hidat és a Millenáris Parkot is beborították fényfestményekkel.

Péter 10 évvel ezelőtt találta ki, hogy akkori kedvese, Dorka csodálatos festett vásznait üveglapokra festve fényfestményekké lehetne alakítani. A házuk melletti támfalat, egy munkagödröt világítottak be vele először, majd aztán jött az ötlet, hogy a fényfestményeket vetítsék ki az éjszakába. A földből kiemelkedő magas felületekre volt szükség.  Így jöttek szóba a városokban egekbe emelkedő épületek, és megszületett a raypainting, azaz a fényfestészet.

Apró, tenyérnyi üveglap sokaságára készül egy-egy monumentális festmény. Dorka, aki üvegfestő találja ki, és festi meg sok apró részletet, hogy aztán elkészülhessen a hatalmas fényes csoda.

„Ezekhez az üveglapokhoz speciális vetítők szükségesek, mert a lencse az, amitől ezek a képek élessé válnak a térben. Ha ezeket az üveglapokat sima lámpa elé rakjuk, akkor nem látunk mást csak homályos pacát” – mondta Berkes Dorka.

Péter feladata szinte mérnöki munka, ő számolja ki, tervezi meg, hogyan osszák be a felületeket, ő intézi a teljes szervezést is. Kezdetben körbejárja az épületet, és igyekszik megismerni minden zegzugát.

„Itt nem a méret a lényeg, a fontos, az hogy az árnyékok szépek legyenek, ne legyenek túl erősek. Az oszlopokat is úgy kell megvilágítani, hogy azt lentről szépen, homogénen tudjuk megjeleníteni” – mondta Kozma Péter a Budai Várban.

Ezek után pedig Dorka üvegeit, akár a diaképeket, betöltik egy számítógépbe, és 3 dimenziós modellt készítenek a bevilágítandó területről. Ahhoz, hogy egy ilyen eredmény megszülethessen, rengeteg munka kell.

„Az Erzsébet hídnál például 44 darab üveg volt. Tehát tulajdonképpen határtalan, amennyire nagy a tér, annyira sok kép kell hozzá” – magyarázta Dóra.

A 44 üveg azonban elegendő volt ahhoz, hogy a híd és a körülötte lévő tér minden szegletét bevilágítsák. Merthogy ez a lényeg. A fényfestményen nemcsak az épület, hanem a fák, a padló, a medencék, sőt, még a környék is különleges külsőt kap. A páros meglehetősen kevés időt tölt Magyarországon. Munkájuk egyedülálló, ezért nagyon keresettek külföldön.

„A legtöbben a világon, akik létrehoznak projekteket, azok mind digitális alapanyaggal dolgoznak. Az, hogy mi egy 50 éves hagyományt követünk, folytatunk - mivel 50 éve színházak csak festett üvegekkel dolgoztak -, az egy specialitás” – mondta Péter.

A fényfestők nem csupán látványt, egy teljes élményt szeretnének kínálni. A fénypont, megjelenítéséhez, mert így nevezi Péter az eredményt, 30 speciális vetítőt és lámpát használnak. Az eseményeket vizuális show is kíséri. Sokszor élőzenével teszik hangulatosabbá a fény-képeket, vagy az amúgy lemezlovasként is dolgozó Dorka adja az aláfestő zenét. Egy lipcsei és egy moszkvai munkát mondtak le, hogy karácsony előtt harmadszor is elvarázsolhassanak minket egy fővárosi fénybe öltöztetett, festett épülettel.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!