Bosszúból kínozták a foglyokat?
2005. november 23. 10:27
173 éhező, megvert foglyot találtak amerikai katonák Bagdadban.
A rabokra amerikai katonák bukkantak az iraki fővárosban. Egy 15 éves eltűnt fiút kerestek, helyette - elmondásuk szerint - 173 szörnyű körülmények között fogvatartott férfit találtak.
„Látszott, hogy megverték őket. Néhányan megbénultak, volt, akinek a bőrét nyúzták le” – mondta Husszein Kamal iraki belügyminiszter-helyettes.
Azok a felvételek is most láttak napvilágot, amelyek Bagdadtól északra, egy másik börtönben készültek még augusztusban. A belügyminiszter-helyettes szerint a túlkapások oka a pénz- és a helyhiány.
„A legnagyobb problémánk az, hogy nincs elég hely a rabok elhelyezésére” – tette hozzá az iraki belügyminiszter-helyettes.
A hétvégén utcára vonult szunniták szerint azonban másról van szó. Úgy vélik, a most hatalomba került siíták bosszút állnak a szaddami időkért, amikor ők voltak az elnyomottak és a szunniták a kedvezményezettek. A szunniták legerősebb politikai csoportosulása, az Iraki Iszlám Párt elnöke egyenesen azt állítja, hogy rendőri ruhába bújtatva, a belügyminisztérium tudtával a siíták egy éve betiltott milíciája, az úgynevezett Badr brigád garázdálkodik.
„Megmutatják az igazolványukat, rendőrautót, rendőrségi adóvevőt használnak, egyenruhában vannak. Ezek mind azt mutatják, hogy ezeket a rajtaütéseket a belügyminisztérium irányítja” – mondta Tarik Al Hasimi, az Iraki Iszlám Párt főtitkára.
A belügyminiszter, aki egykor a Badr brigád vezetője volt, tagadja, hogy a belügyminisztérium tudtával embereket kínoznának. Sőt, a napvilágot látott adatokat is a média túlzásának tartja.
„Legfeljebb hét embert, ha kínozhattak. A 170-es szám hazugság” – mondta Bajn Dzsabr al-Zubeidi iraki belügyminiszter. Bajn Dzsabr azt is elmondta, hogy szívesen látja az újságírókat vagy az emberjogi szervezeteket, ha ellenőrizni akarják az állapotokat az iraki börtönökben. Ígéretet tett arra is, hogy megkeresi a felelősöket, akik - szerinte - még Szaddam Husszein hadseregében tanulták módszereiket.
Szintén a bukott diktátor idejét idézik azok a vádak, amelyekkel az amerikai katonákat illette két iraki üzletember. Tahi Mohamed Szabbar és Sherzad Kamal Kalid egy televíziós interjúban azt állította: ok nélkül letartóztatták, majd oroszlánokkal kínozták őket. „Az egyik kinyitotta az ajtót, ketten beraktak az oroszlánketrecbe. Az oroszlánok félelmetes hangot kiadva rohantak felénk. Az utolsó pillanatban kirántottak és becsukták az ajtót” – mondta Tahi Mohamed Szabbar.
Az amerikai katonák ezután állítólag a falhoz állították őket, és fegyverüket rájuk szegezték.
„Nem tudtam felállni. Annyira féltem, hogy bevizeltem. Ők nevettek” – tette hozzá Tahi Mohamed Szabbar.
A vádat, legfőképp az oroszlános vallatásról szóló beszámolót, a Pentagon kétkedve fogadta. A védelmi miniszter szerint a hazugság része a lázadók taktikájának.
„A történet erőltetettnek tűnik, de minden ügyet kivizsgálunk. Azt azonban nem szabad elfelejteniük, hogy a terroristák folyamatosan arra trenírozzák az embereket, hogy hazudjanak” – mondta Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.
A Pentagon azt állítja, hogy a fogolykínzásokkal kapcsolatban eddig 12 nagyobb nyomozást végeztek, 2800 embert hallgattak ki, és eddig egyszer sem volt szó oroszlánokról.
Az Egyesült Államok kitart amellett, hogy az, ami az Abu Graib börtönben történt, egyszeri eset volt. A Fehér Ház mégis meg akarja akadályozni, hogy a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amely teljesen betiltaná a foglyok embertelen tartását, mert azt szeretnék, ha a titkosszolgálatok továbbra is szabadkezet kapnának. Hiába hajtogatja, az elnök, a külügyminiszter és a nemzetbiztonsági főtanácsadó, hogy az amerikaiak nem kínozzák foglyaikat. Egy felmérés szerint az Egyesült Államok lakosságának 74 százaléka nem hisz nekik.
Az irakiak egy része pedig saját kormányának sem hisz már. Hiába ígért azonnali vizsgálatot a megvert foglyok ügyében a bagdadi miniszterelnök, a szunniták nemzetközi vizsgálatot követelnek. Azt mondják: már számtalanszor éltek panasszal a kormánynál hasonló esetek miatt, de az nem tett semmit.