2005. november 22. 18:21

A bank mindent visz – jellemzik azt a csődtörvényt módosító csomagot, ami a parlament elé került.

Ha egy csődbe jutott céget felszámolnak, akkor eladják az elzálogosított vagyont. Az így befolyó pénzből levonják az eladás költségeit, a maradék összeg feléből pedig a céget korábban hitelező bankok soron kívül megkapják a pénzüket. A másik 50 százalékból fizetik ki például a dolgozókat. A módosítás szerint a bankok az egész bevételből kártalaníthatnák magukat, és lehet, hogy bérre már nem jutna elég pénz. A többi hitelezőről – például a beszállítókról - már nem is beszélve.

'Mi akkor is és most is azt mondtuk, hogy az a változat, ami most a parlament elé került, az tarthatatlan és beláthatatlan következményekkel jár' – mondta Molnár György, a Felszámolók Országos Egyesületének elnöke.

Egy felszámolás alatt álló simontornyai szövetkezetnek a sorsa például a bankon múlik. 85 dolgozó bérét még tudják fizetni, mert az üzem működik. Ha a bank leállítaná és eladná a gyárat, és az új szabályok alapján kivehetné a pénzét, akkor a dolgozóknak a bérgarancia-alapon felül nem jutna semmi.

Az igazságügyi tárca szerint a módosításnak az lenne az értelme, hogy a bankok biztonságban éreznék a pénzüket és így szívesebben adnának hiteleket a gazdaság szereplőinek.

'Azért fognak a hitelezők záloghiteleket adni az ilyen, felszámolás felé közeledő cégeknek, mert kellő biztosítékot kapnak' – mondta Sáriné Simkó Ágnes, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa.

A módosításokra egyébként az Érdekegyeztető Tanács is rábólintott.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!