Körözik az elveszett okmányokat

rtl.hu

2005. november 18. 18:03

30 ezer forint kell fizetnie annak, akinek az igazolványában elavult lakcím szerepel.

A lakásmaffia visszaszorítása érdekében az okmányirodákból ezután automatikusan a rendőrségre továbbítják az ellopott személyigazolványok adatait, hogy körözhessék az okmányokat. A hamis igazolványok kiszűrésére egy sor más intézkedést is hoznak. A tervek szerint a közjegyzők például hozzáférést kapnak a számítógépes belügyi nyilvántartáshoz, és ellenőrizniük kell majd ügyfeleik személyazonosságát.

'A közjegyző, az ügyvéd eddig joggal mondhatta, hogy ő nem okmányszakértő, hogy nem tudta megítélni, hogy az okmány hiteles vagy sem, hamisított, vagy sem' – mondta Devánszkiné Molnár Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője.

A földhivatalokban is minden alkalommal elkérik majd a személyit azoktól, akik tulajdoni-lapok után érdeklődnek. Adataikat megőrzik. A földhivatalok belső számítógépes rendszere, a Takarnet. Jövőre a program bizonyos szolgáltatásait bárki igénybe veheti.

'Ez a hálózat lehetőséget biztosít arra, hogyha valami változás történik az ingatlanon, akkor a Takarnet előfizetők erről értesítést kapjanak e-mail formájában' – mondta Berczi Norbert, az FVM helyettes-államtitkára.

Egy másik, hétfőn elfogadott törvénymódosítás szerint ezentúl mindenki kizárólag írásban köthet lakásbérleti szerződést, az önkormányzatok pedig évente egyszer ellenőrizhetik, hogy tényleg a bérlő lakik-e az önkormányzati bérlakásban. Annak is utánanézhetnek, hogy lakáscsere esetén valóban értékes ingatlant ajánlottak-e a bérlőknek. Előfordult ugyanis, hogy a lakásmaffia áldozatait értékes fővárosi lakásukból egy vidéki sufniba költöztették.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!