2005. november 18. 20:50

Az asszony 3 élettársát vesztette el, mindegyiket tragikus hirtelenséggel.

Három élettárs, három különös haláleset. Egy valami volt közös az életükben, mindannyian ugyanazt a nőt szerették. Azt az asszonyt, aki a pletykák szerint, talán hozzásegítette őket a halálhoz. Az már most is biztos, hogy a fekete özvegy egyikükkel egy húsvágó bárddal végzett, alig néhány nappal ezelőtt. 

Ez után nem sokkal megindultak a találgatások. Mind a bulvárújságok hasábjain, mind pedig az alig ezerfős Ötvöskónyiban. Ott, ahol az asszony korábban élt előző két élettársával. A faluban most mindenki azt kérdezi a másiktól, vajon sorozatgyilkosságokról van-e szó, vagy az első két élettárs  halála csupán a véletlen műve.

Mi is ellátogattunk a Somogy megyei falucskába, ahol megtaláltuk a fekete özvegy második élettársának édesanyját. Az idős hölgy kilenc éve temette el a fiát, Ferencet, aki alig néhány hónapig élt csak együtt az asszonnyal, amikor teljesen váratlanul meghalt.

„Gyanús, hogy miért halt meg a fiam ilyen hirtelen. Még fiatal volt, alig negyvenöt éves, és nem volt beteg, nem szedett gyógyszer sem” – mondta Gulyás Ferencné.

Ilonka néni ennyi év eltelte után is, szinte naponta kijár a temetőbe. Azt mondja, nem itt szerette volna eltemetni fiát, az özvegy ragaszkodott hozzá. Azt akarta, hogy Ferenc ide kerüljön, az ő első élettársa mellé.

Az asszony Ferenc halála után nem sokkal elköltözött a faluból, igaz nem ment messzire. Az alig öt kilométerre található Beleg faluban telepedett le, és itt ismerte meg harmadik élettársát, Sándort. Alig egy héttel ezelőtt pedig ez a község is gyászba borult. 

„Nekünk furcsa volt, hogy egy héten keresztül nem láttuk. Beszéltük is egymás között, hogy hol a Sanyi, nem volt a kertben. Aztán jött a testvére, hogy nem, hogy ő se tudja” – mondta az egyik szomszéd.

Sándort mindenki szerette a faluban, hiszen gyermekkora óta itt élt, az idegen asszonytól viszont tartottak. Azt beszélik, sokszor késsel a zsebében indult, még a közeli kisboltba is. Persze azt, hogy végül egy húsbárddal támad az urára, nem tudhatta senki sem. Mint ahogy azt sem, hogy Sándor holtteste egy füstölőben volt elrejtve napokig.

„Itt egy kicsit kopasz volt neki. Közben ott volt bent szegénykém. Én meg azt hittem, hogy egy zsák” – mesélte egy másik szomszéd.

A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben, az asszony jelenleg előzetes letartóztatásban van. Jelen pillanatban elsősorban a legutolsó gyilkosság körülményeit vizsgálják, de mint elmondták, minden beérkező információt ellenőriznek. 

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!