2005. november 16. 16:30

A WHO szerint 2010-re a COPD lesz Európában a negyedik leggyakoribb halálok.

Csányi József szülei dohánytermelők voltak. A férfi nyolcéves korától, ötvenegy éven át dohányzott. Akkor hagyta abba, amikor már alig kapott levegőt. Addigra már egymás után, több dobozzal is szívott naponta. „Volt olyan, hogy öt dobozzal. Hárommal elszívtam munka közben, éjjel horgászáskor még elment kettővel” – mondta Csányi József.

A COPD, vagyis a légutak krónikus gyulladásos betegsége főleg a dohányosoknál alakul ki. A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet szerint 2010-re ez a betegség lesz Európában a negyedik leggyakoribb halálok. Az emberek nem figyelnek az első tünetekre, pedig azok elég jellemzőek.

„Köhögés, köpetürítés és az évek folyamán lassan romló, folyamatos nehéz légzés. Ez a betegség előrehaladott állapotban olyan mértékű, hogy a hétköznapi fizikai terheléssel járó formák is fárasztóak” – mondta Dr. Herjavecz Irén, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke.

A betegség nem gyógyítható, de ha időben felfedezik a kórt, és a gyógyszeres kezelés mellett a páciens leszokik a dohányzásról, akkor lassítható a romlás üteme. Ehhez azonban el kell menni a legközelebbi tüdőgondozóba.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!