Szilveszterkor is tilos a petárda
2005. november 3. 17:05
A Belügyminisztérium 50-ről 100 ezer forintra emelné a bírságot.
Az idei szilveszter más lehet, mint az eddigiek - legalábbis ebben reménykedik a Belügyminisztérium. A szerdán bejelentett kormánydöntés ugyanis minden petárdát betilt, legyen az kicsi vagy nagy. A tárcához érkezett panaszok szerint a kis rudacskákban ugyanis semmi jó nincs. Azt másra nem, csak a járókelők ijesztgetésére használják. Hiába a tiltás, petárda idén is lesz, mondják a szakemberek. Hiszen azt a feketepiacon bármikor be lehet szerezni.
„Én nem árulhatom majd hivatalosan, de az autókból, a nejlonszatyrokból fogják árulni, és ezt szilveszterkor nem fogják tudni ellenőrizni” – mondta Mészáros Károly kereskedő.
Azt a Belügyminisztériumban is tudják, hogy idén is lehet majd csempészett petárdát kapni a piacokon. Ezért, ahogy a korábbi években, idén is lesznek razziák.
„Az illegális felhasználás megakadályozása érdekében a mi szerveink a vámosokkal együtt cselekedni fognak” – mondta Ring Béla, a Belügyminisztérium jogi főcsoportfőnöke.
A Belügyminisztérium a petárdázásért kiszabható bírságot is megemelné 50-ről 100 ezer forintra, a miniszter szerint ez kellő visszatartó erőt jelentene. Azt viszont, hogy tavaly szabálytalan petárdázásért pontosan hány embert és összesen mekkora összegre bírságoltak meg, az Országos Rendőr-főkapitányságon nem tudták megmondani.