Globális katasztrófa fenyeget
2005. november 2. 9:29
Szükségállapotot hirdettek az Amazonas mentén, ahol 50 éve nem látott szárazság pusztít az esőerdőkben.
A víz helyén homok és lápföld mindenfelé. Hajók tucatjai kényszerültek partra az Amazonas, a világ második legnagyobb folyójának mentén.
'Amióta csak élek, nem apadt el ennyire a víz, ami most ráadásul mérgező is' – mondta Raimundo Nonato helybéli halász, akinek családjával most órákig kell csónakáznia, hogy iható vizet találjanak.
Sok helyütt már egyáltalán nem lehet a folyókon kenuzni, ami néhol az egyetlen közlekedési mód volt eddig. Így a szárazság elzárta az egymástól távol élő közösségek lakóit ott, ahol gyalogosan túl sokáig tartana, vagy egyáltalán nincs is út a szomszédos törzshöz. Az év eleje óta alig néhány csepp eső esett, ezért még az eddigi vízállást mutató mérce következő foka is szárazon áll.
'25 éve, amióta a vizeken dolgozom, még soha nem volt ilyen alacsony a vízállás' – mondta Jose de Silva, a Brazil Nemzeti Vízművek munkatársa.
A rendkívüli szárazság miatt néhol teljesen kiapadtak az Amazonas mellékfolyói és tavai. Egy megfeneklett hajó például már 2 hónapja vesztegel egy helyben. Ahol pedig még van folyó, ott annyira lecsökkent a vízben az oxigén, hogy halak millióinak teteme rohad a felszínen. A hatóságok a fertőzésektől, malária- és kolerajárványtól tartva szükségállapotot hirdettek 61 Amazonas menti településen. A szárazság közvetlenül mintegy 167 ezer embert érint. A nélkülözőknek a hadsereg helikopterei és repülőgépei vizet, élelmet és gyógyszereket, főként víztisztító tablettákat szállítanak.
'A valóság rosszabb, mint ahogyan gondoltuk volna, mert arra számítottunk, hogy a klímaváltozás csak valamivel később érezteti hatását az esőerdőben' – mondta Arnaldo Carneiro, a Nemzeti Amazonas-kutató Intézet munkatársa.
Az ökológusok szerint a rendkívüli szárazságot az idén elmaradt esőkön kívül a fokozott erdőirtás és a környezetre káros szennyezőanyagok termelése is okozza.
'Az Amazonasban az eső az erdőktől, azok nagyságától függ. A mértéktelen erdőpusztítás pedig csökkenti a levegő páratartalmát és így az esőt. Ezért csökkenteni kell a fakivágást, valamint az üvegházhatást gyorsító káros anyagok kibocsátását' – mondta Carlos Rittl Greenpeace-aktivista.
Az esőerdőnek külön éghajlata van, ahogy a neve is mutatja. A világ őserdőinek mintegy fele Brazíliában található, az itteni dzsungelt ezért Földünk tüdejének is nevezik. Az óriási fák között több millió növény-, és állatfaj él, nagy részüket még nem is ismerik a tudósok. Az Amazonasban a becslések alapján percenként 50 focipálya nagyságú erdőterületet pusztítanak el. A fák 80 százalékát illegálisan vágják ki.
Ilyen, a brazil esőerdőből engedély nélkül kivágott fákat használtak például a spanyol királyné múzeumának bővítésénél is. Ezért a Greenpeace aktivistái néhány napja tüntetést rendeztek, és úgymond bűnügyi helyszínnek nyilvánították a madridi Zsófia Királyné Múzeumot. A környezetvédő szervezet régóta követeli, hogy az Európai Unió és a tagországok kormányai akadályozzák meg az illegális faanyagok behozatalát Európába.
A fakivágáson kívül az esőerdőben óriási gondot okoz a túlnépesedés is. Az Amazonas környékén 40 éve még csak alig 2 millióan éltek. Ma azonban már legalább tízszer annyian vannak, vagyis jóval több mint 20 millió ember próbál megélni az esőerdőből. Az itt élő szegények nagy része marhát tenyészt, vagy szóját ültet. Ezért hatalmas területeken égetik fel az erdőt, hogy így szerezzenek területet állataik legeltetéséhez és a földműveléshez.
Az erdőirtás mértékét egyébként a kutatók legújabb, műholdas adatai szerint mindeddig jóval alábecsülték. Az amerikai Science című magazin legutóbbi, októberi számában, a NASA segítségével készült felvételek alapján, a tudósok úgy vélik: hogy az eddig ismertnél 60 százalékkal nagyobb arányban irtják a brazil Amazonas menti őserdőt, amely így néhány évtizeden belül végképp eltűnik. Ez pedig szó szerint globális katasztrófához vezet majd.