Ismét ölt a szén-monoxid
2005. október 28. 17:39
Két holttestet találtak péntek hajnalban a főváros első kerületében egy lakásban.
Az egyelőre még vizsgálják a szakértők, hogy hogyan történhetett a tragédia, de az biztos, hogy a férfi és az asszony halálát szénmonoxid-mérgezés okozta.
Idén nem ez volt az első eset. Legutóbb néhány hete egy 22 éves fiatalember halt meg. A fiú a fürdőkádban ült, miközben a tetőn dolgozó munkások letakarták a kéményt és a mérgező gáz visszaszivárgott. Az ilyen jellegű balesetek nem mindenhol fordulhatnak elő. A legjobban azoknak kell odafigyelniük, akiknek cirkófűtésük van, vagy kazánnal, esetleg cserépkályhával oldják meg a fűtést.
'Leggyakrabban a házaknak a tökéletlen fűtési rendszerei okozzák, hogy szén-monoxid termelődik, letakarják a szellőzést, a kémények nem megfelelőek, illetve nagyon kevés helyen használnak szénmonoxid-előrejelzőket' – mondta el Kós Zoltán fejlesztőmérnök.
A szakértő szerint a szénmonoxid-jelzőnél fontos, hogy ne az számítson, hogy mennyibe kerül, hanem az, hogy a készülék milyen szabványnak felel meg.
Tavaly csak a fővárosban 11-en vesztették életüket szénmonoxid-mérgezés miatt. A fűtési szezonnal együtt a szénmonoxid-mérgezések időszaka is újra beköszöntött.