Droglabor Gyulán
2005. október 26. 16:04
A két férfi két éve gyártotta az extasy egyik alapanyagát.
A vegyületet egy házi laboratóriumban állították elő. A gyulai családi háznak eredetileg a pincéjében rendezték be a laboratóriumot, csak az utóbbi időben került át a garázsba. A román állampolgárságú vegyész és a ház tulajdonosa 2003 óta készítette az extasy tabletta gyártásához szükséges anyagot. Ez idő alatt 10 alkalommal csempésztek Hollandiába, alkalmanként egy-másfél liternyit a kész anyagból.
'Az anyagot Hollandiába csempészték, ahol továbbadták olyan illegális laboratóriumoknak, ahol extasy tablettát állítanak elő' – mondta Csintalan Pál, rendőr százados, a Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Osztályának alosztályvezetője.
Az október elején lefoglalt vegyület körülbelül 30 millió darab extasy tabletta előállításához elegendő. Ennek a mennyiségnek az utcai ára úgy 30-35 milliárd forint. Az egyik letartóztatott férfi együttműködik a rendőrökkel, vallomást tett, míg a másik tagadja, hogy bármi köze is lenne az ügyhöz. A két férfi előzetes letartóztatásban van, a nyomozást tovább folytatja a Nemzeti Nyomozó Iroda.
A magyar rendőrök évek óta nem találkoztak ilyen esettel. Kábítószer laboratóriumot legutoljára 1993-ban Biatorbágyon számoltak fel.