Szabálytalan emlékművek?
2005. október 25. 11:13
Nem csak a turul szobor épült törvénytelen módon a XII. kerületben?
Újabb XII. kerületi emlékművel kapcsolatban merült fel, hogy esetleg törvénytelenül építették.
A sokat vitatott turul szobor megépült. Ehhez a kerület megkapta a területrendezési engedélyt, az emlékmű-építésit azonban nem.
És egy másik emlékmű a kerületben: az Igazak Fala – erre pedig már semmilyen engedélyt nem kért a XII. kerület, mégis itt áll felavatva.
Azt, hogy nincs rá engedély - egy kerületi képviselőtől tudtuk meg. A polgármester Mitnyan György nem kívánt nyilatkozni híradónknak. Azt a főpolgármesteri hivatalnál is megerősítették, hogy nem érkezett hozzájuk műemlék építési kérelem. A falat október 16-án avatták fel. Tehát már állt, amikor a kerületi kulturális bizottság leszavazta a megépítését.
'12-én. Előző szerdán került a kulturális bizottság elé a fal ötlete. Ezt a bizottság 3 igen és 3 nem mellett leszavazta'- mondta Kecskés Márton, a XII. kerületi önkormányzat képviselője.
A turul-szobor ügyében az engedélyező I. kerületi önkormányzatnál már vizsgálódnak, ami kétféleképpen végződhet.
'Nem lehet bontási kötelezettséget elrendelni első lépcsőben, hanem fennmaradási engedély benyújtására kell kötelezni az építtetőt. Ha ez eredménytelen, a hatóság bontási kötelezettséget ír elő' – mondta Horváth Tivadar, I.kerületi jegyző.
Bírság mindkét esetben lesz.
'Vannak építészet rendészeti bírságok. Ezt először az I. kerület szabhatja ki, aztán mehet följebb is' – mondta Schiffer János főpolgármester-helyettes.
A Turul madár és a kerület második világháborús áldozataira emlékező Igazak Fala több tízmillió forintba került. Ehhez jönne még a bírság.