2005. október 24. 18:14

A pártok szerint nem a tévénézők megtévesztése a céljuk azzal, hogy a parlamenti felszólalások alatt képviselőik a saját helyük helyett rendszeresen éppen beszélő társuk köré ülnek le. Azt azonban a Fidesznél és az MSZP-nél is elismerik, hogy mindez a kamerák miatt van így.

A Házon kívül legutóbbi adásában megmutattuk, hogy nézett ki múlt kedden az ülésterem a parlamenti televízión keresztül, és mit rögzítettünk mi egy fényképezőgéppel. A képviselők kevesen voltak, és oda ültek, ahol a kamera látta őket.

Hogy az ülésteremben mi történik, azt kizárólag a parlamenti TV-n keresztül láthatják a tévénézők. A parlamenti TV belső utasítása úgy szól, lehetőleg ne mutassanak üres padsorokat. Így ha kevés képviselő van benn, kizárólag a felszólaló közvetlen környezete látszik. A képviselők ilyenkor saját helyük helyett gyakran éppen beszélő társuk köré ülnek le. A Fidesz szerint ennek szakmai oka van, és nem a TV-nézőket akarják megtéveszteni.

„Egymás munkáját szeretnénk erősíteni. Egy nagyon erős kollegiális viszony van itt a képviselők között, és valóban, amikor valaki felszólal azzal, hogy erősítjük őt személyünkben és mellette ülésünkben, ezzel tulajdonképpen mondanivalóját erősítjük” – mondta Juhos Katalin, a Fidesz frakció igazgatója.

A szocialisták szerint mindezt a Fidesz kezdte, bár elismerik, hogy most már náluk is ez a gyakorlat.

„Nyilván a TV közvetítés miatt van így, hogy bekerüljenek a televízióba és lássák őket. Minden képviselőnek fontos, főleg, ha egyéni képviselő, hogy lássák a választói, hogy itt van a parlamentben, dolgozik” – nyilatkozta Mandúr László, az országgyűlés alelnöke.

Mandúr László a miniszterelnök felszólalása alatt ma Lendvai Ildikó helyén ült. Gyurcsány Ferenc beszéde után nyomban fel is állt onnan. Igaz, a parlament alelnöke szerint ő nem szerepelni akart, hanem későn érkezett, és négy képviselőt kellett volna felállítania ahhoz, hogy a saját helyére ülhessen.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!