Megvan a postásgyilkos táskája

rtl.hu

2005. szeptember 30. 18:02

Újabb részleteket tárt fel a Nemzeti Nyomozóiroda a veszprémi postásgyilkossággal kapcsolatban, és immár hatmillió forintra emelkedett a nyomravezetői díj. Még korábban, egy Tatabánya közeli erdőből előkerült egy táska, ami a gyilkosé volt. Benne az egyik támadáskor használt rendőrségi mellény mellett több pirotechnikai eszköz is volt. A nyomozók várják, hogy jelentkezzen, aki felismeri ezeket ez egyedileg legyártott eszközöket.

2003 júliusa. A reggeli órákban, Veszprémben megtámadnak egy postást. A férfi egy kollégáját helyettesítette, nyugdíjakat kézbesített. A támadó több lövéssel megsebesítette a postást és elmenekült a táskájával. Az áldozaton már nem tudnak segíteni az orvosok, a támadás harmadik napján meghal.

Pár hónappal később egy újabb támadás. A helyszín szintén Veszprém. Itt a támadó nem használta a fegyverét, csak fenyegetőzött. Végül kisebb dulakodás után az elkövető ismét elmenekül. Ezen kívül még négy támadás írható a veszprémi postásgyilkos számlájára. A nyomozók nemrég a Tatabányához közeli, Felsőgalla melletti erdőben találtak egy csomagot, abban a támadó néhány használati tárgyát, lopott iratokat, egy rendőrségi mellényt és mintegy száz darab gyutacsszerű pirotechnikai kelléket.

„Ezek a pirotechnikai eszközök hasonlatosak ahhoz, amit a bányászathoz, ipari eljárásokhoz használnak, azzal a különbséggel, hogy a töltetük nem minősül robbanóanyagnak, ha valaki korábban birtokolta ezeket, önmagában a birtoklás nem minősül bűncselekménynek” – nyilatkozta Csízner Zoltán, a Nemzeti nyomozó Iroda Különleges Ügyek Osztályának vezetője.

A rejtélyes gyutacsok egyedi gyártásúak. Nem lehet tudni, hogy kinek és miért volt rájuk szüksége, de az biztos, hogy a veszprémi postásgyilkos táskájában voltak. A rendőrség kéri, hogy ha valaki felismeri a gyutacsokat, vagy ismerős neki a fantomképen látható 25-30 éves férfi, akkor értesítse a nyomozókat. Az ügyhöz használható információk jelenleg hat millió forintot érnek. 

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!