Szerdán jelentették Kóka balesetét

rtl.hu

2005. szeptember 28. 18:19

A Polgári Légügyi Hatóság vizsgálja, ki a felelős Kóka János 'kemény' landolásáért.

A közlekedési minisztert szállító repülőgépet javítják. Egy Budaörsi hangárban áll. Csaknem két hónapja sérült meg egy rosszul sikerült landolásnál. Kóka János kedden csak a baleset tényét ismerte el híradónknak, többet azonban nem mondott. Ma egy kicsit bőbeszédűbb volt. Elmondása szerint a baleset augusztus elején történt Kecskeméten. A parancsnok nem ő volt, de nem utasként, hanem ő is pilótaként utazott.

„Aki egyszer megszerezte a szakszolgálati engedélyét, az világ életében pilótaként ül a gépen, két egyenrangú pilótaülés található a helikopteren” – mondta Kóka János közlekedési miniszter.

A csaknem két hónappal ezelőtti balesetről azonban csak ma kapott írásos jelentést a Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet. Ide kell bejelenteni a hasonló incidenseket. „Olyan információnk volt, hogy van egy kisebb sérülés, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget. Megvártuk az írásos bejelentést, amit most, szerdán kaptunk meg” – mondta Mészáros László, a Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet igazgatója.

A Polgári Légügyi Hatóság szóvivője tegnap Híradónknak telefonon többször is azt mondta: nem vizsgálják a történteket. Bajkó Erika ma délután viszont már azt közölte, mégis. Sőt, azt is elmondta: munkatársai a múlt héten vették észre, hogy Budaörsön egy sérült gép áll.

„A légügyi hatóság a napi munkavégzés során Budaörs repterén talált egy kismértékben sérült légijárművet. Ezt a hatóság műszaki felügyelői dokumentálták, ellenőrizték és jegyzőkönyvet vettek fel” – mondta Bajkó Erika, a Polgári Légügyi Hatóság szóvivője.

Jelenleg azt vizsgálják, hogy a szokottnál keményebbre sikerült landolásnál ki hibázott, és ki nem jelentette be azonnal az incidenst. Ez a gép kapitányának vagy az üzemeltetőjének a feladata. A vizsgálatot a Polgári Légügyi Hatóság végzi. Ezt a szervezetet a közlekedési minisztérium felügyeli. Kóka János szerint ennek ellenére a hatóságok biztosan objektív vizsgálatot végeznek majd.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!