2005. szeptember 25. 18:05

Valószínűleg túl alacsonyan repült az a pilóta, aki szombaton a Dunába zuhant repülőgépével.

Hiába keresik a Dunába zuhant sportrepülőt. Szombaton még a tűzoltóság búvárai, vasárnap már viszont egy magáncég próbált a roncs nyomára akadni. Ha vasárnap estig nem lesz meg fel kell, hogy adják.

A Dunakanyarnál a folyóba zuhant kisrepülő, a szakemberek szerint, egy tíz négyzetkilométeres területen bárhol lehet. A helyét egy vízalatti hang radarral próbálják meghatározni, amellyel azonban egyszerre csak száz négyzetmétert látnak. Emiatt lassan halad a keresés.

A pilóta, aki túlélte a balestet a váci kórházban elmondta, hogy barátja repülőjével Esztergomba tartott a Duna vonalát követve. Nagymaros után átvágott egy áramtalanított távkábelt, majd a vízbe zuhant. A leszakadt kábelbe beleakadt egy motoros, de nem történt komolyabb baja. Mialatt a gép süllyedt ő kiúszott a partra. A rendőröknek elismerte, hogy túl alacsonyan repült. A minimális repülési magasság 300 méter lett volna. Ő viszont 150 méteren volt.

'Nekem kellett volna odafigyelni. A repülő egy veszélyes üzem, a hibákat keményen megtorolja' – mondta Gergely Sándor, pilóta.

Mint mondta nem ez volt az első repülőbalesete. Korábban többször is lezuhant sárkányrepülővel. És a kábelnek sem ez volt az első áldozata. Egy második világháborús pilóta ugyanitt zuhant le, de ő meghalt, mert akkor még feszültség alatt volt a vezeték.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!