2005. szeptember 7. 20:43

Szisz Ferenc példátlan karriert tudhatott magáénak, még halála után is ért el sikereket.

1906, a világ első Grand Prix versenye. Egy korszak, amikor a 80 km/h eszeveszett száguldásnak tűnt, ám a sebességrekordokat épp egy leleményes magyarnak sikerült túlszárnyalnia. Ő volt Szisz Ferenc, a nemzetközi autóversenyzés első magyar legendája, aki több mint egy évszázada Szeghalomból indult el a világhír felé. Ám erre a szülőfalu lakói ma már nemigen emlékeznek.

80 kilométerrel odébb, Tiszaszentimrén azonban már ismerősebben cseng a Szisz Ferenc név. Itt már sokan emlékeznek a nagydumás, mosolygós öregúrra, aki sokáig nemcsak a falujában élőket, de a világ egyik legnagyobb autógyárát is az orránál fogva vezette.

De térjünk egy kicsit vissza az igazi Szisz Ferencre! Az okleveles malomgépészre és feltalálóra, aki hamar rájött, hogy találmányaival nem lehet próféta saját hazájában, ezért előbb Németországba, majd Franciaországba költözött. Ott a Renault szerződtette, találmányát megvásárolták, majd főnök és világhírű versenyző lett. 1944-ben azonban a sors közbeszólt, és egy tüdőgyulladás miatt elhunyt. Majd 12 év múlva egyszercsak feltámadt. Egy névrokon, a tsz-nyugdíjas, nagyotmondó csősz, Szisz Feri bácsi ugyanis hallott a legendáról, ami általa új életre kelt. Feri bácsi úton-útfélen hangoztatta, hogy ő a világhírű versenyző, egészen addig, amíg fel nem tűnt a láthatáron a francia autógyár képviselete, és a technika-történész Harris fivérek.

“Nos, ami a legérdekesebb, hogy a Renault gyár ezt az egészet bevette. Idejöttek egy új Renault versenykocsival, és be akarták ültetni. Gondolták, megajándékozzák a híres versenyzőt. Na, akkor papa, üljön be itt a Gellértnél, és csinálunk két kanyart!”

Feri bácsi babérkoszorút, ajándékokat és hatalmas felhajtást kapott ajándékba, a franciák pedig bedőltek a mesének. Örültek az elveszettnek hitt versenyző legendának, akiről valamiért nem tudták, hogy már évek óta halott. Még az sem tűnt fel nekik, hogy egykori versenyzőjük nem beszél franciául, és biciklivel jár. Egy szó mint száz, Feri bácsi pár fotó és néhány barátságos kézfogás erejéig sztár lett. Aztán elérkezett a versenyző tiszteletköre, és egyben a leleplezés pillanata. Mert a mi nagyot mondó Feri bácsink talán még autóban sem ült azelőtt soha.

“Az öreg magabiztosan beült. De nem találta sem a kuplungot, sem a gázt, se a váltót, sem a kormányt, semmit.”

“Kisült, hogy az öreg autót sem tud vezetni.”

A kínos ünnepségről Feri bácsi aztán már vonattal utazott haza Tiszaszentimrére, mert a franciák sietve és angolosan távoztak a magyar fővárosból. Nem is jöttek vissza soha többé, Szisz Ferenc legendája pedig valahol elveszett a név két tulajdonosa között…

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!