Bush újra a helyszínen
2005. szeptember 5. 21:49
Sokak szerint második útjával elismerte, hogy a kezdeti kormányzati intézkedések nem voltak elegendőek.
Az ifjabbik Bush sokak szerint második útjával elismerte, hogy a kezdeti kormányzati intézkedések nem voltak elegendőek. Múlt pénteken ugyanis már járt egyszer a térségben. Mostani vizitjének is az a célja, hogy a mentési munkákat minél jobban összehangolja.
A két korábbi elnök a tavalyi Srí Lanka-i szökőár után is elindított egy alapítványt. A mostani bejelentés után pár órával már 23 millió dollár, azaz csaknem négy és fél milliárd forint érkezett a számlára. A hatalmas összeget a Walmart áruházlánc ajánlotta fel.
A hurrikán pusztítása után a New Orleans-ban rekedtek nagy részét már kimentették és elkezdték a holttesteket összeszámolni.
Forrás: AFP-Független Hírügynökség