A magyar Munkácsy-gyűjtő
2005. szeptember 3. 20:37
Pákh Imre az egyik legnagyobb Munkácsy-gyűjtő a világon. Az ő otthonába látogattunk.
A híres festmény az induló ár csaknem háromszorosáért kelt el. 30 ezer fontról, azaz több mint 10 millió forintról indult és 85 ezer fontnál, vagyis valamivel több mint 35 millió forintnál koppant a kalapács. Munkácsy Mihály Ásító inasát a londoni árverésen egy magyar magángyűjtő, Pákh Imre vásárolta meg. Az amerikában élő üzletember ezt a képet több más Munkácsy-alkotással együtt - amelyek szintén az ő tulajdonában vannak - Magyarországon állíttatta ki. Otthonának falán így is maradt bőven a remekművekből, itt vezette végig a Fókusz stábját.
A helyszín tehát New York, annak is a legforgalmasabb negyede, a világ üzleti központja Manhattan. Az 52. utcában járunk, egy felhőkarcoló legtetejére tartunk. A luxus toronyházban a lakók biztonságára több tucat kamera felügyel. Az 53. emeleten áll meg a lift, ez Pákh Imre belvárosi rezidenciája.
A magyar származású férfi New York egyik legnagyobb befektetője. A világ legbefolyásosabb embereivel üzletel, az ottani felső tízezer tagja, sofőrrel és néha testőrrel jár. Mégis nagyon közvetlen, pedig most először engedett be magához forgatócsoportot.
„Valamikor legénylakásnak indult, de most, amióta gyerekeim vannak, ez a városi bázis” – mondja Pákh Imre.
Imre kétszintes belvárosi lakása a 40-es évek francia stílusának megfelelően van berendezve. A falakat pedig magyar, orosz, és francia festők felbecsülhetetlen értékű képei díszítik.
„Ez egy korai Czóbel, Picasso unokájának teszett meg ez a képem, de nem akartam megválni tőle.”
Rippl-Rónai, Munkácsy, csak, hogy néhányat említsünk a nagy nevek közül. A fal kevésnek bizonyult Imre gyűjteményéhez, de a kilátás miatt inkább megalkudott. Hiszen innen egész New Yorkot belátni, és éppen ezért költözött ide. Annak ellenére, hogy tudta, a lakásnak tragikus múltja van. 1991-ben a zenész fia, a négy éves Conor zuhant ki innen. Akkor, amikor az ablaktisztító éppen azt magyarázta a házvezetőnőnek, hogy elromlott az ablakzár, a kisfiú nekiszaladt az üvegnek. Eric Clapton a „Könnyek a menyországban” című számot fiához írta, ezzel köszönt el tőle.
„Amikor először megmutatták nekem a lakást, az volt a feltétele a vásárlásomnak, hogy kicserélem az ablakokat. Megadták az engedélyt, majd elmentem Európába, és akkor történt az egész.”
Imrének két kiskorú gyermeke van, akiket nagyon félt, így a lakás ablakait kulccsal zárja. A kilátás innen is pazar, de van még egy emelet, ahová a jó levegő miatt járnak fel az itt lakók, köztük jónéhány világhíresség.
„Felmegyünk a 54-re. Itt lakik David Copperfield, de laknak itt még más helyi sztárok is.”
Itt egy egy szobás garzonlakás is 250 millió forintnál kezdődik, egy ilyen luxus birodalom havi rezsije pedig minimum 1,5 millió forint.
„Ez a világ közepe, én pedig szeretek a központban lenni” – mondja Pákh úr, miközben együtt gyönyörködünk a pazar kilátásban.
Imre 1974-ben költözött Amerikába. Feleségével együtt jött, akivel a szentpétervári egyetemen ismerkedett meg. Imre ott arab filológiát tanult, de az óceán túloldalán mégis külkereskedelemi üzletkötőként helyezkedett el.
„A felségem sok mindenben segített, mert ő Lincoln leszármazott volt, és jó kapcsolatai voltak.”
A befolyásos kapcsolatok és a rendkívüli üzleti érzéke révén Pákh Imre azonnal a felsőbb körökbe került. Gyárakat vett és adott el, így gyarapította vagyonát.
„Az első vállalkozásomban nyersanyagokkal kezdtem el foglalkozni, műtrágyával, így jutottam el a biotechnológiáig.”
Imre az őssejtkutatásban látja a jövőt, ebbe fektet és ezzel keres most már dollármilliókat. Vagy a lakásától pár lépésre található irodájában tárgyal naphosszat. Rengeteget dolgozik, egyetlen dologban látja a sikerének titkát.
„Szerencse kell hozzá. Nem ész, főleg szerencse.”
Pákh Imre egész évben úton van, gyakran jár Budapesten is. A kikapcsolódást a család és képgyűjtés jelenti számára.
Long Island, Imre családi birtoka felé tartunk. Ezen a szigeten éltek mindig is a leggazdagabbak. Korábban a Rockefeller család, most pedig Jennifer Lopez és még számos milliárdos. A manhattani lakástól egy óra ide az út, Imre minden nap erre közlekedik.
„Ez az autó fel van szerelve öt telefonnal, és ilyenkor innen telefonálok, van egy kis asztalom. Produktív két óra az, amit naponta itt töltök. Itt is dolgozom.”
Az udvaron hat autó sorakozik, a legújabb szerzemény 60 millió forintot ér, de már egy új sportautóra is fáj Imre foga.
- Miért nem veszed meg? - Hát az időhiány…
Valljuk be, ez nyomós érv! Őt nem az a több millió dollár riasztja el, amibe az autó kerül. Imrének egyébként magyar sofőrje, házvezetőnője és babysittere van. Ők mindannyian családtagok Pákhéknál.
„Ő egy olyan lokálpatrióta, aki felkarolja a magyarokat. Én három éve vagyok itt, és nagyon jól érzem magam” – mondja Marika, a házvezetőnő.
Marika Munkácsról, Imre szülővárosából jött New Yorkba. A 3000 nm-es palotát ő tartja rendben, de ezen kívül még süt-főz – legtöbbször magyar ételeket, amit a vendégek is szívesen fogyasztanak.
Ma nem csak a konyhában, hanem az egész birtokon nagy a sürgés-forgás, hiszen a ház urának születésnapja van. Az előkészületek már zajlanak, de a köszöntő előtt Imre még a családjával sziesztázik. A ház úrnőjét, Nellyt Imre 9 évvel ezelőtt vette el, mitán elvált első feleségétől.
„Imrét itt Amerikában ismertem meg. Én akkor modellként dolgoztam, és egy rendezvényen mutatták be nekem. Nem sokkal később egy kisfiúnk született, Sanyika, aki most 8 éves, és Betty, aki 3. Imádják az apjukat, és nem hagyják őt pihenni, ha itthon van, egyfolytában rajta lógnak” – meséli Nelly Pákh.
Nelly, a német-orosz származású fotómodell 1992-ben Münchenből négy hónapra utazott New Yorkba. Egy ügynökség figyelt fel a magas, vékony szépségre, akinek a divat fővárosában nagy jövőt jósoltak.
A hölgyet másnap egy fotózásra mi is elkísérhettük. Az egyik legnagyobb divatmágnás ruhakollekciójának reklámkampányába pillanthattunk be egy rövid időre. A kétgyermekes édesanyát ma is rendszeresen hívják, még fehérnemű bemutatókra is, így a gyereknevelés mellett tovább építheti karrierjét.
Újra Long Island, Imre dolgozószobája. A biztonságra 18 kamera felügyel, és maga a ház ura. Ha jelez a rendszer, a rendőrök 30 mp-en belül a helyszínre érkeznek.
„Voltak testőreim. A 90-es évek elején több barátom is áldozatul esett, és én is védtem a biztonságomat” - mondta Pákh Imre.
A falakon itt is mindenütt festmények lógnak. Ezek Imre gyermekeiről készültek. Őket egy amerikai festő vitte vászonra. Az a művész, aki a Kennedy és Reagen családot is megfestette. Imre egyébként minden egyes kép megvásárlása előtt szakértők tanácsát kéri, hiszen nem egyszer járt már pórul és vásárolt hamis képeket.
„15 éve volt, hogy azt hittem egy képre, hogy Munkácsy. Nem volt az, amikor visszavittem, nem találtam az eladót. Több millió fortintba került nekem.”
A legendás Munkácsy-gyűjtő szaktanácsadójával, Julian Beckkel Imre házában találkoztunk, még a party előtt. Julian egy magyar származású, Amerikában élő műkereskedő, akinek segítségével Imre folyamatosan bővíti a nem mindennapi kollekcióját. Imre tőle vásárolta Munkácsy Golgotáját is.
„A legnagyobb hasznomat akkor volt, amikor megvettem egy képet 55 ezer dollárért, és millióért adtam el. Ez volt a legnagyobb haszon, amit életemben kerestem. De a műgyűjtők keresik a legnagyobb pénzt” – mondja Julian Beck.
A Gologta egyébként most nincs Imre házában, Debrecenben látható. Ezért a nagylelkű gesztusért Imrét nemrég megjutalmazta a város. Mindemellett a Pákh család egy alapítványt is létrehozott. 80 idős magyar házaspár havi megélhetését segítik.
Mindeközben a partyra már gyülekeznek a hírességek. Az asztal roskadozik a legnevesebb magyar porcelán remekektől, ezüst evőeszköz, méreg drága pezsgő, kaviár és Moszkva legkeresettebb cigányzenészei fogadják a vendégeket itt New Yorkban. Egy magyar házában, aki az 55. születésnapját ünnepli, és akinek egy mottója van: a pénz nem ér semmit, ha nincs kivel megosztani.