Még keresik a magyarokat
2005. szeptember 2. 17:42
A Külügyminisztérium szerint hat, a washingtoni követség szerint 20 olyan magyar állampolgárról nincs hír, akik New orleansban tartozkodtak. A többséggel az áradás óta szakadt meg a kapcsolat. Híradónk úgy tudja, hogy az eltüntek között ketten egy egyetemi csere programmal kerültek ki az amerikai nagyvárosba.
A pécsi egyetem anatómiai intézetében már napok óta nem tudnak egyik munkatársukról. Úgy tudják kolléganőjük egy másik magyar kutatóval az egyetem hurrikán biztos épületébe húzódott vissza még a hétvégén. Utána tudtak is beszélni vele. Három napja, az áradások óta viszont megszakadt vele a kapcsolat. A professzorasszony fiával beszélt legutóbb.
„Ő kedden beszélt vele utoljára, és azóta nem tud róla semmit, de én nem hiszem, hogy valami baja lenne, valószínűleg olyan helyen van, ahol biztonságos” – mondja Dr Horváth Judit, docens.
A szalontai család lánya és annak férje ugyanezzel az orvoscsoporttal volt kinn. A szülőknek egy emailben is megírták, hogy megpróbálnak még a hurrikán előtt biztonságos helyet keresni, az ottani kórházat választották.
„ Azt mondták, hogy ha odaérnek, akkor hívnak és vártunk, de semmi, aztán hajnali háromkor a lányom belesírt a telefonba, hogy nem engedik be őket” – meséli Szalontai Lukácsné.
A fiatal házaspár így elindult a városból. Úgy, hogy azt sem tudták, hol töltik az éjszakát. Most már Giorgiaban vannak.
„ Annyira nagy volt a tömeg, hogy nem kockáztattuk, hogy megpróbáljuk értesíteni az ismerőseinket” - nyilatkozta Rick Gábor, orvostanhallgató.
Ők tehát biztonságban vannak. Több magyarról viszont nincs hír. Azt, hogy pontosan hányról, nem lehet tudni. A külügyi tárcánál hat olyan magyarról tudnak, akikről már napok óta nincs hír, a washingtoni nagykövetség viszont több embert keres.
„ 20 főt említenek, akikkel kapcsolatban megkeresés érkezett, de még nincs visszajelzést, elindítottuk az eljárást, de még nem kaptunk visszajelzést, a hatóságok egyelőre csak regisztrálnak” – jelentette ki Simonyi András, szóvivő.
Úgy tudjuk, hogy azok közül, akik a new orlenasi egyetemen dolgoztak, a jövő héten többen is hazajönnek.