Fagyállót ittak
2005. augusztus 31. 18:18
Hazafelé találtak rá az üvegre, ami tele volt sárga színű, édeskés folyadékkal.
A három férfi Kapuváron dolgozott, majd hazaindultak Jánossomorjára, útközben bukkantak rá valahol a két literes üvegre, melyben sárgás színű, édeskés folyadék volt.
Azt még nem tudni, hogy a három férfi pontosan hol és hogyan jutott hozzá a fagyállóhoz, de azt még el tudták mondani, hogy testvériesen megosztozva az egész üveggel megitták, sőt a palackot ki is öblítették és azt is felhajtották. Estére rosszul lettek, zsibbadtak a végtagjaik és fájt a gyomruk.
„Elmentek a háziorvoshoz. A háziorvos felismerte azonnal, hogy mérgezésük van. Beutalta őket a kórházba, ahová egy ismerősük vitte el őket gépkocsival, majd pedig itt Mosonmagyaróváron a kórházban rosszul lettek, elvesztették eszméletüket” – mondta Horváth Csaba kapitány, a mosonmagyaróvári rendőrkapitányságról.
Egyiküket mentőhelikopterrel, a másik két férfit pedig mentőautóval szállították a budapesti Erzsébet Kórház toxikológiai osztályára. Jelenleg mindhárman életveszélyes állapotban vannak.
„Egy biztos, hogy az esély megvan arra, hogy tartós veseelégtelenség alakuljon ki. Sőt, sajnos arra is, hogy a betegek közül több is meghaljon. Egyelőre lélegeztetjük őket, és művese kezelést kapnak” – mondta Dr. Zacher Gábor, a páciensek kezelőorvosa.
Hogy a munkások túlélik-e az ivászatot, majd csak 3-4 nap múlva derül ki. A mérgezés furcsa körülményei miatt az esetet a rendőrség is vizsgálja.