2005. augusztus 30. 20:33

Talán Amerikában kezdtek el először beszélni a munkahelyi szexuális zaklatásról. Nem mintha máshol, például itt Magyarországon ne fordult volna elő, beszélni, nyilvánosságra hozni ilyen eseteket mégis nagyon nehéz. Mert szégyelli, akivel megtörténik, és benne van a pakliban, hogy bizonyítani sem egyszerű. A jogász azt mondja, hogyha bárkivel előfordul, hogy a főnöke molesztálni kezdi, talán az a legokosabb, ha annak feletteséhez fordul segítségért.

Bizonyítvány, diploma, nyelvtudás és ambíció. Legtöbbször ezek a dolgok szükségesek ahhoz, hogy valaki a munkahelyén feljebb kerüljön a ranglétrán. Ám vannak olyan helyzetek is, amikor a beosztott egyszer csak a szereposztó díványon találja magát, és egy szerelmi légyottal éri el azt, amihez másoknak sokévnyi munka kell, vagy pedig soha sem sikerül. Egy nemrég elvégzett felmérés szerint azonban a nyugat-európai fiatalok egyharmadát ez egy cseppet sem zavarja. Nálunk azonban már kissé más a helyzet.

Házinyúlra nem lövünk! –tartja a mondás, ám amióta világ a világ mindig is léteztek munkahelyi kapcsolatok. Sőt, Angliában a házasságok 60%-a a munkahelyi ismeretségek alapján köttetik. Persze akkor már más a helyzet, ha a beosztottnak a főnök túlfűtött szexuális étvágyával kell megküzdenie. Ilyenkor az állását féltő alkalmazott válaszút elé kerül és vagy behódol, vagy elcsattan az a bizonyos pofon.

Ma Európában minden évben mintegy 3 millió nőnek kell szembenéznie a munkahelyén főnöke zaklatásával, és az európai jog is csak a kilencvenes évektől fordít nagyobb figyelmet a probléma kezelésére. Magyarországon a mai napig hiányzik a teljes körű jogi szabályozás, ráadásul a szexuális zaklatást nehéz bizonyítani.

„Ilyen esetben mindig megpróbálják a munkahelyi szférában rendezni a problémát. Ilyenkor tanácsos a molesztáló felettesétől kérni a segítséget, vagy legvégső esetben munkahelyet változtatni. De azt hiszem, a jog még nem elég felkészült arra, hogy ilyen esetben  mindig 100%-os védelmet nyújtson.”- mondta Herpy Miklós jogász.A szexuális zaklatás mellett azonban egyre többeknek kell szembesülniük olyan helyzettel, amikor a munkahelyi szexuális kapcsolat tétje az előléptetés.

Molnár Anikót néhány évvel ezelőtt ismerhette meg a hazai publikum. A címlaplány VV2 finalistát, egyesek szerint botrányhősnőt az elmúlt időszakban több férfi oldalán is láthattuk. Anikó, aki jelenleg könyvet ír a közelmúlt történéseiről, szigorúan elítéli azokat, akik mellbedobással kaparintják meg a rég áhított előléptetést. A munkahelyi szexuális zaklatást pedig felháborítónak tartónak tartja, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

„Azt elítélem, hogyha valaki a teste miatt üt ki a nyeregből egy olyan embert, aki sokkal egyrészt alkalmasabb lenne a munkára, arra a szerepre, vagy sokkal többet dolgozott érte, vagy sokkal többet tanult érte” – véli Molnár Anikó.

„Ország-világ elé vinném ezt a dolgot. Szégyenbe hoznám valószínűleg. Visszavágnék az ő eszközével, az ő módszerével, én azt gondolom, hogy ez a leghatásosabb, mert hogyha meghunyászkodnék, mosolyognék, hogy nehogy elveszítsem a munkámat, gondolom, hogy ő kerülne ki győztesként.”

A téma persze örök és számos amerikai film is megörökítette a munkahelyi kapcsolatokat. A Zaklatás című amerikai filmben például a rendező a ritkábban előforduló esetet dolgozta fel, amelyben egy nő kezd ki a beosztottjával, A hírek szerelmesei című amerikai vígjátékban pedig Robert Redford egy csetlő-botló riporternő karrierjét egyengeti, ám nem csak a munkahelyén. A szakemberek szerint persze nincs semmi rossz a munkahelyi kapcsolatokban, ha az az őszinteségen, a bizalmon és a kölcsönös tiszteleten alapul. A zaklatás és a és az egyoldalú közeledés azonban súlyos problémák forrása lehet, ami akár végérvényesen megmérgezheti a munkakapcsolatokat.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!