2005. augusztus 29. 20:48

Házastársi összetartás vagy szerelmi kényszer? Mi áll a bűnöző párok tetteinek hátterében?

Ezek a házaspárok az Országos Rendőrfőkapitányság körözési listáján szerepelnek. Irathamisítások és több millió forintos csalások írhatók a számlájukra.

A magyar kriminalisztika egyik legromantikusabb bűnözőpárosának története Novák Tünde és Fekete László nevéhez fűződik. A miskolci Bonnie és Clyde egy nyíregyházi bankból lopott el 27 és fél millió forintot. A bűncselekményt a férfi követte el, a széf kulcsa az asztalon maradt, ő pedig elvitte. Szerelmével együtt 5 éven át menekültek és bujkáltak, egyik albérletből a másikba költöztek, és újabbnál újabb bűncselekményeket követtek el, miközben hamis iratokat használtak.

„Én ezekben a cselekményekben áldozat vagyok, mert teljes mértékben Laci irányítása alá kerültem. A bűncselekmények sorozata alatt Laci kihasználta naivitásomat és szerelmemet.”

Ezt Novák Tünde már a bírósági tárgyaláson mondta, ugyanis 2000 áprilisában elfogták őket, miután áthajtottak egy piros lámpán. A rendőrök üldözőbe vették őket, és a kommandósok egy garázsban fogták el a hirhedt párost. Fekete László 3 hónappal később a börtönben öngyilkos lett, a lány 11 év fogházat kapott.

A magyar jogrend szerint egy-egy bűncselekmény elkövetése után a hozzátartozót nem vonhatják azért felelősségre, ha például a bűnöst elbújtatja.

“Kihasználják azt a büntetőeljárás-jogi helyzetet, hogy senki sem köteles önmagára és hozzátartozójára nézve terhelő vallomást tenni, és a magyar jogrend is olyan, hogy a személyi bűnpártolást hozzátartozók nem követhetik el” – mondta Dr. Fülöp Valter, a BRFK osztályvezetője.

Dr. Fülöp Valter vizsgálta azt a bűncselekményt is, amikor egy házaspár filmekben látott módszerrel egy pénzszállító autót rabolt ki, meglehetősen prózai indokkal. A házaspár egészen addig törvénytisztelő állampolgárként élt, 2 gyerekükkel együtt. Lakáskölcsönt vettek fel, de nem tudták fizetni a részleteket, és attól féltek, hogy elveszítik a házukat.

„Nem volt más választásunk, van 2 gyerekünk, ha nincs gyerek, akkor semmi gond nem lett volna, nem vállaljuk, akkor előről kezdünk mindent, de így nem tehettük meg, hogy egyik napról a másikra az utcára kerülünk” – mondta az asszony.

A fegyveres rablás végül nem sikerült, ráadásul néhány órán belül le is buktak, miután a férj felgyújtotta az autót, amivel menekültek. Legkevesebb 5 évet kaphatnak a rablásért.

Gaál Katalin elmeorvos több olyan bűncselekmény gyanúsítottjait is vizsgálta, akik élettársi vagy éppen házastársi kapcsolatban követtek el bűncselekményt.

„Az egész cselekménynél egymást folyamatosan, szinte lökik tovább a bűncselekmény felé, abban vagy együttesen vesznek részt, vagy egymást kiegészítve. A szerepmegosztás többnyire az, hogy a férfi követi el a bűncselekményt, a nő meg asszisztál” – mondta Gaál Kati, igazságügyi elme szakértő.

Hogy ezeknél a házaspároknál a szereposztás hogyan történt, még nem tudni, őket ugyanis évek óta körözi a rendőrség. A gyengébbik nem tagjai azonban gyakran azért követik urukat, hogy a kapcsolatuk még szorosabbá váljon. A bűn méginkább összeköti őket. Az azonban biztos, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetésénél nem elég a szoros, szerelmi kapcsolat, mindkét fél akarata kell hozzá.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!