Gyűjtés a halott férfiért
2005. augusztus 28. 16:02
1 millióba kerül az Angliában szerencsétlenül járt magyar férfi holttestének hazaszállítása.
Kiutazása előtt még együtt dolgozott édesapjával a tragikus balesetben elhunyt fiatalember. Takács Krisztián asztalos volt, de a hajón, amelynek a felújításán dolgozott, augusztus 12–én hegesztő munkával bízták meg.
'A zárt térben keletkezett szén-monoxid, végül is attól halt meg, a Krisztián, amikor bekövetkezett a robbanás illetve egy súlyos égés' – mondta Takács Márton.
A szülőket telefonon értesítette fiuk egyik barátja, akivel együtt utaztak ki Angliába. A londoni magyar nagykövetségen közölték velük, hogy a holttest egymillió Ft–ba kerülő hazaszállítását nekik kell fizetniük. A családnak erre nem lett volna pénze, de a falubeliek a segítségükre siettek.
'A polgármesterasszony felhívására, és az egész falu összefogott, és mindenki összeadott, ki mennyit bírt' – mondta Bedőné Kovács Katalin.
A falubeliek 400 ezer forintjából haza tudják hozni Krisztián holttestét, hogy végső nyugalomra helyezhessék a nagykozári temetőben. A Southampon-i önkormányzat kifizeti az Angliában felmerült költségeket, Nagykozár pedig az itthoni temetést. Az angol vállalkozó ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt eljárást indítottak, de a család is perelni akar.
Ha a szülők nem találnak olyan nemzetközi jogászt, aki ingyen elvállalja az ügyüket, akkor eladják a házukat, és a pénzből fogadnak egyet. A kártérítési összegből azt a pénzt, amit az önkormányzat és a helyi lakók felajánlottak nekik, három egyelő részletben visszafizetik az óvodának, az iskolának és az idősek otthonának.