2005. augusztus 25. 17:49

A székelyudvarhelyi katasztrófa legfiatalabb áldozata négy, a legidősebb 90 éves volt. Az eddigi 13 halálos áldozat magyar, akiknek a holttestét a település környékén találták meg, miután hatalmas mennyiségű eső zúzult le. Még három eltűntet tartanak nyilván a hatóságok. A kilenc napja tartó pusztítő időjárás egész romániában 31 emberéletet követelt. Már megérkeztek a Debreceni Vízmű munkatársai is, hogy segítsenek a bajba jutottakon.

Eddig 13 holttestet, köztük számos magyar nemzetiségűt találtak Székelyudvarhely környékén, ahová kedden késő délután hatalmas mennyiségű eső zúdult le. Még három eltűntet tartanak nyilván a hatóságok. A kilenc napja tartó pusztító időjárás egész Romániában 31 emberéletet követelt. Már megérkeztek a Debreceni Vízmű munkatársai is, hogy segítsenek a bajba jutottakon.

Fél hétnél állt meg az óra Malomfalván. Ekkor öntötte el pillanatok alatt a falvakat az elképesztő mennyiségű víz kedden.

'Már annyira becsapott, hogy ahogy hátul kivitte az ablakot a fürdőből, kezdett feljönni a víz' – panaszolta Hajdó Veronika Székelyszentlélekről.

Az utcákat, házakat víz, sár és törmelék borítja. Mindenki próbálja rendberakni a portáját, de egyelőre jó, ha élelem van. Azt is főleg a környékbeliek és az önkormányzatok küldték. A segítők kenyeret és vizet osztanak.

Volt akinek mindenét elvitte a víz.

'Anyum egyedül volt itthon, a háznak a padlásán fönt, ő is itt volt, és már jött a csatorna, az enyém följebb volt, ott építettem, mindent elvitt, falakat, már föl volt falazva, mindent...mindent' – mondta el Ilyés Ferenc Székelyszentlélekről.

Az első segítség már Magyarországról is megérkezett.

'Jelenleg Udvarhelyre megérkezett a Debreceni Vízmű Rt.-től amit a polgármester úr kért, itt a segítség. Két csoport érkezett, az egyik a Wesselényi utcában dolgozik most jelen pillanatban, a másik itt a helyszínen a Hunyadi utcánál, házról házra, ahol igénylik a víz kiszivattyúzását' - nyilatkozta Vetési Dénes, Székelyudvarhely polgárvédelmi felügyelője.

Egyelőre csak kevés munkagép vesz részt a károk helyreállításában, és adomány sem érkezett még túl sok. A székelyföldi falvak lakói azonban remélik, hogy hamarosan több segítség érkezik a katasztrófa sújtotta területekre.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!