Eladó planetárium
2005. augusztus 25. 16:48
Aki kifizeti a 82 millió forintot hozzájut a gömbkupolás épülethez a csillagvizsgálóval együtt.
A közhiedelemmel ellentétben teljesen mindegy, hogy a planetárium a hegytetőn van – e vagy a belvárosban, hiszen semmi köze nincs a valódi égbolthoz.
Az elmúlt harminc évben legalább harminc ezren gyönyörködtek a kupolaterem falára vetített mesterséges égboltban. Az új tulajdonosnak erre nem lesz lehetősége, mert a kisplanetáriumi vetítő berendezést nem adják el az épülettel együtt. A vetítő berendezést 1962–ben, a világkiállításra hozták Magyarországra, aztán leszerelték, és betették egy dobozba.
A planetáriumnak 1975–ben megépítették a gömbkupolás házat a Mecseken. Az épületet még ma is olajkályhával kell fűteni, és rengeteget kellene költeni a felújítására, ezért döntöttek az eladás mellett. A TIT pályázatot hirdetett, és úgy döntöttek, nem szólnak bele, hogyan használja a hajdani planetáriumot az új tulajdonos.
Így az újsághirdetésben „csillagvizsgáló' elnevezésű belterületi ingatlanból bármi lehet: akár körpanorámás luxuslakás is. A tervek szerint a pénz éppen elég lesz arra, hogy új planetáriumot építsenek belőle a belvárosban, amely egyben interaktív múzeum és gyermek játszóház is lenne.