2005. augusztus 24. 17:12

A Zala megyei Murarátkát kettészelte az áradó Mura folyó, a Kapos apad, az ár Taszár felé halad.

Kettévága a falut a Mura

A Mura folyón minden idők második legnagyobb árvize vonul le. 1972-ben 514 centiméteres vízállást mértek Letenyénél, ma pedig ugyanott 509 centivel tetőzött az ár. A szakemberek elhúzódó apadásra számítanak.

Útzár Murarátka előtt: a falut kettészeli az áradó Mura, ezért a forgalmat az M70-es főútra terelik.

A faluban, aki csak teheti, homokzsákokat rak. Itt nemcsak a Murától kell megvédeni a házakat, hanem egy kis pataktól is. Ez azért öntött ki, mert a nagy folyó visszaduzzasztja. A konyhakertek már menthetetlenek, a zsákokkal a házakat próbálják óvni. A Mura a déli órákban tetőzött Letenyénél, de csak sokára kezd el apadni – mondják a szakemberek.

 „Ez egyébként abból adódik, hogy nagy az árhullámnak a tömege, tehát nemcsak magas, hanem egy nagy víztömeg is érkezik a felső vízgyűjtőről” – mondta Nádor István, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Muraszemenyén néhány házat is körbevett a víz. Bánfai Ferencnét még az éjszaka kitelepítették.

 „Én mondtam, hogy én nem megyek el hazulról, aztán nem engedtek, azt mondták, hogy menjek, mert reggel nem tudok kijönni. Hát úgy is lett volna…” – mondta Bánfai Ferencné.

Rozi néni a károkról egyelőre semmit sem tud mondani, mert képtelen megközelíteni a házát. A kertből tegnap még kihúzott néhány sárgarépát, de valószínűleg minden más termése odaveszett. Az állatokat a falu fiataljai még az éjszaka kimentették.

A vízügyi szakemberek szerint ennél nagyobb baj már nem lesz a Mura-menti településeken. A víz további emelkedése nem várható, de a falvak lakóinak elhúzódó apadásra kell felkészülniük.

Kaposváron átvonult az ár

A végleges adatok szerint 181 házat, vagyis összesen 487 ember otthonát öntötte el a megáradt Kapos folyó Kaposváron. A vízszint csökkenni kezdett, ezért a 20 kitelepített ember közül egy háromfős család kivételével mindenki visszaköltözhetett a lakásába.

A legtöbb lakásban ez a helyzet: összetolt bútorok, tócsák és sár mindenütt. Azokban az utcákban, ahonnan levonult az ár, megkezdték a fertőtlenítést, de még mindig van olyan terület, ahová a magas vízállás miatt teherautóval sem lehet bemenni.

 „Ma délelőtt egy harminc fős csapatot állítottunk fel. Azt a feladatot kapták, hogy azt a 181 házat keressék fel, és az ott élőket, amelyik víz alatt volt, itt kezdjük a kárfelmérést” – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Az árhullám Kaposvár után Taszár és Báta felé halad. „Az önkormányzat négyezer homokzsákot hozatott négy teherautónyi homokkal, emberekkel, megszerveztük a házak védelmét” – mondta Pataki Sándor,Taszár polgármestere.

A Taszár melletti Batén két házat és egy vízmű telepet veszélyeztetett az áradás. A Taszárra vezető utat elöntötte a víz, ami most nyolcvan centiméter mély, ezért a forgalmat Sásd felé terelik a 61-es főútról.

Újabb gyorssegély

Újabb gyorssegélyeket nyújt a Belügyminisztérium a bajba jutott településeknek.

Mezőtúr 15 millió forintot, Varsád pedig 3 milliót kap. Az önkormányzatok 150 millió forintos segítséget kapnak a csapadékelvezetők tisztításához is, ezt a pénzt önrészként használhatják fel egy pályázaton.

A belügyminiszter szerint ugyanakkor biztos, hogy nem lesz elég a Vis Maior alapban maradt pénz a védekezési és helyreállítási munkákra. A múlt hétre már csak 400 millió forint maradt az alapban.

„Most zajlik a kárfelmérés, az augusztus 15. óta bekövetkezett áradások, viharkárok fölmérése. Ez biztos, hogy több lesz, mint 400 millió forint. Tehát szükség lesz belső átcsoportosításra. Ezt a Belügyminisztériumon belül fogjuk megoldani” – mondta Lamperth Mónika belügyminiszter.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!