Kevesebben ekhozhatnak
2005. augusztus 23. 8:38
Informatikusok, szoftverfejlesztők és muzeológusok nem választhatják majd az ekhot.
A szakszervezeteknek hétfőn küldték el az ekhóról szóló törvénytervezet két változatát, egyikben sincsenek benne ezek a szakmák. A korábbi tervekben még szerepeltek, igaz vita volt ezekről.
Az ekho a tervek szerint 35 százalékos lenne, ebből 15 százalékot a munkavállaló, 25-öt pedig a munkaadó fizetne meg. A Magyar Adótanácsadók Egyesületének alelnöke azt mondja: a munkáltatók valószínűleg ezután sem kötnek majd szívesen munkaszerződést azokkal, akiket most vállalkozóként foglalkoztatnak. Ez ugyanis nem érné meg nekik, még az ekho bevezetésével sem - tette hozzá Vadász Iván.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem