2005. augusztus 20. 15:43

Tudósokat, orvosokat, művészeket, újságírókat tüntetett ki a köztársasági elnök.

Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színművész, életpályája elismeréseként Nagykeresztet vehetett át az államfőtől. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel művészi, valamint pedagógiai tevékenységét ismerték el Makk Károly filmrendezőnek.

Hasonló elismerésben részesült az ugyancsak rendező Mészáros Márta és Tarr Béla, valamint Sebestyén Márta népdalénekes. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman szakmai-közéleti munkásságáért, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. Prékoper András matematikus és Mészáros Ernő fizikus pedig kutatói munkásságukkal érdemelték ki az elismerést.

A magyar köztársasági érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Vágó Istvánt, az RTL Klub kvízmesterét, aki az ünnepség utáni állófogadáson már nem tudott ott lenni. Azt mondja, hogy este már Aszódon kell lennie, ott koncertezik együttesével a Favágókkal.

„Azt mondtam, hála istennek már az 56-osoknál tartanak. Már úgy értem, hogy 56 éveseknél. Én magamat büszkén vallom ötvenhatosnak. Azt hiszem, hogy 56 éves műsorvezetőként egy ilyen kereszt jól illik” – mondta Vágó István.

Lovagkeresztet kapott több színész is. A Kontrol című film főszereplője, Csányi Sándor emlékezetes filmszerepeiért vehette át a kitüntetést. A Radnóti Színház színésze majdnem saját színháza színpadán érezhette magát, mert ugyanennek a teátrumnak másik két tagja is elismerésben részesült, Kováts Adél és Szombathy Gyula, mindketten Jászai Mari-díjas színművészek.

„Én nagyon remélem, hogy ez azt is jelenti, hogy ez egy jó hely a Radnóti Miklós Színház. Nem csak ezért szeretek ott lenni. De ez nagyon felemelő, hogy tulajdonképpen ebből a színházból kaptunk a legtöbben kitüntetést. Nagyon jó egy ilyen csapathoz tartozni. Büszke vagyok magunkra” – mondta Csányi Sándor.

Geszti Péter szövegíró és Lerch István zeneszerző is ebben a kitüntetésben részesült. Előbbi sokoldalú munkásságáért, utobbi pedig sokrétű előadóművészi és zeneszerzői tevékenységéért.

Képek: http://www.keh.hu

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!