2005. augusztus 13. 17:43

Szigethalmon rendezték meg a VI. Országos Ikerfesztivált. A legidősebb ikerpár 81 éves volt.

Az ikerindulót közel négyszáz iker énekelte szombat délután a szigethalmi sportpályán. Idén hatodik alkalommal hívták meg az egész országból az ikreket.

'Furcsa, hogy mennyi ember jött el. Mindenki örül ennek a rendezvénynek, főleg a fiúk, mert tudni kell, hogy jóval több az ikerlány, mint fiú' – mondta Domonkos István, az esemény szervezője.

Az ikerszépségverseny döntőseit az ikerfiúk már a próba alatt pontozták.

Kettő vagy három, esetleg négy, és ezzel könnyen be is csapják a környezetüket.

'A testvérem útlevelével, nevével mentem ki külföldre és senki nem vette észre' – mondta az egyik ikerfiú.

A találkozón a legidősebbek, a 81 éves Göblös testvérek voltak. Az ország legidősebb ikrei viszont 93 évesek, de ők idén nem tudtak eljönni a találkozóra. A szervezők az összes ikertestvért fel akarják kutatni az országban, mert ezt eddig senki sem tette meg.

A szigethalmiaknak nem kellett túl sokat inniuk szombaton ahhoz, hogy valakiből kettőt lássanak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!