Brutális tévedés
2005. augusztus 10. 18:05
Bilincsbe verték és gumibottal ütötték meg az Egyesült Arab Emírségek néhány ifjúsági focistáját múlt héten a békéscsabai rendőrök.
Az Egyesült Arab Emírségekből érkező 14-17 éves fiatalok itt, a Csaba Center játéktermében szerettek volna bowlingozni, de nem volt szabad pálya. A körülbelül harminc fiatal nem tudott sem angolul, sem németül, valószínűleg ezért nem értették a pultosok válaszát.
„Az egyik diák ezt diszkriminációnak vette, neki akart szaladni a biztonsági őrnek, de még előtte a diáktársai lefogták, próbálták neki elmagyarázni, amit ők sem értettek” – meséli Majchrics István, a játékterem üzemeltetője.
A rendőröket a bevásárló központ biztonsági őrei hívták ki. A rendőrök úgy tudták, hogy a fiatalok megverték a játékterem biztonsági emberét. Mire kiértek, a focisták már nem voltak az épületben.
A bevásárlóközpontból kifutó focistákat már az utcán kapták el a rendőrök. Arról, hogy mennyire volt túlzó a bilincs és a gumibot használata, nem nyilatkozott a rendőrség. Közleményükben azonban azt írják, hogy lesz olyan rendőr, aki ellen fegyelmi eljárást indítanak.
A 16 éves Mohamedet az utcán kapták el, elmondása szerint a falhoz vágták, majd a földre lökték, megbilincselték több rendőr is rátérdelt és belerúgtak. Jakob vállát gumibottal verték és a földhöz vágták. Sérüléseiről a kórházban vettek látleletet. Az egyik fiú azt állítja, hogy miután a veréstől sírva fakadt fájdalmában, a rendőrök ekkor felhívták kollégáikat és a telefont a szája elé tették, hogy mások is hallják a sírását. Az egészről mit sem tudó, szobájában békésen tévéző technikai vezetőt a hotelba rontó rendőrök rángatták ki a folyosóra.
„ A folyosón aztán megbilincseltek, a földre vágtak és a hátamra álltak” – magyarázza a technikai tréner, akit csak hosszas telefonálás után engedtek el.
A rendőrség vezetői elnézést kértek a csapattól. A csapatkapitány mindezt írásban is szeretné megkapni.
„Ami történt, megtörtént”- mondja Saleh Almazrouei, csapatkapitány.” Most az írásos bocsánatkérést várjuk a rendőrségtől, mert a szövetségi kapitánynak és a játékosok szüleinek is el kell számolnunk a gyerekekkel, hogy mi is történt”.
A rendőrség közleménye szerint máskor jobb lenne bejelenteni, ha sok külföldi érkezik a városba, mert a Békéscsabán működő menekülttábor lakói már többször zavarták meg a rendet a bevásárlóközpontban.