Gyerekek nyomorban
2005. augusztus 3. 11:48
Az UNICEF felmérése szerint a magyar gyerekek több mint öt százaléka él nyomorban.
Sajt, zsömle és ivólé. Szerdán ez volt az uzsonna a 3. kerület önkormányzati táborában.
Ezen a héten több mint 130 gyerek kapott kedvezményesen tízórait, meleg ebédet és uzsonnát a táborban. A programokkal együtt ezért a szülőknek 270 forintot kellett fizetni naponta.
Idén nyáron több mint 1500 településen kaphattak kedvezményes ételt a rászoruló diákok.
A kormány idén 300 millió forinttal támogatta a rászoruló gyerekek nyári ellátását. Több mint 70 ezer gyerek kaphatott legalább 10 napig olcsó meleg ételt.
„Egy gyerek egy napra 300 forintot kapott. Mi csak azt kértük az önkormányzatoktól, hogy oldják meg az étkeztetést. Volt, ahol befizettek étterembe, volt, ahol az idős-étkeztetéssel vonták össze.” – mondta Göncz Kinga családügyi miniszter.
A magyar gyerekek ötöde olyan nyomorban él, amilyen csak a fejlődő országokban van, derül ki az UNICEF idei felméréséből. Ezekben a családokban ritka a meleg étel.
A kisiskolások negyedének, vagyis több mint 150 ezer gyereknek a családja rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap, mert a család egy főre eső átlagjövedelme nem éri el a 25 ezer forintot. Ezek a gyerekek szeptembertől ingyen ehetnek az iskolai menzákon. Ez másfél milliárd forintjába kerül a kormánynak. Ilyen kedvezményt eddig csak az óvodások és a bölcsődések kaphattak.