2005. augusztus 3. 17:09

Már élelemre sem futotta, pedig az otthonban dolgozók a július havi bérüket fel sem vették.

Az otthon hét éve működik és jelenleg 11 anyuka 20 gyerekkel él itt. Az intézet kasszájában kedden összesen nyolc ezer forint volt. Ahogyan az otthon vezetője elmondta, a minisztériumban heteken keresztül nem értek el illetékest, aki meg tudta volna mondani, hogy miért nem utalják a nekik járó közel két millió forintot. Ezért jutottak odáig, hogy kiürült a kasszájuk, még úgy is, hogy az itt dolgozók lemondtak a fizetésükről.

„Nem is volt kérdés, hogy a fizetésünket felvegyük, vagy ne. Nem kaptunk fizetést, mert ezek összegéből is ki lehetett számlákat egyenlíteni, amelyeket muszáj volt, hogy kiegyenlítsünk, illetve a szükséges élelmiszerek megvásárlására fordítottuk ezt.” – mondta Fodorné Bauer Andrea szakápoló.

Miután kiderült, hogy milyen gondokkal küzd az otthon, a helyi önkormányzat és a város lakói és vállalkozói azonnal pénzzel és élelmiszerrel segítettek.

Az RTL Klub Híradójának információink szerint Somogy megyében a családok átmeneti otthonai, a gyermekvédelmi és szociális intézmények sem kapták meg az állami normatívát.

Az  Ifjúsági,Családügyi,Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium kommunikációs vezetője a Független hírügynökségnek elmondta: mivel idén a tavalyinál jóval nagyobb összegben  igényeltek szociális támogatást, a tárca csak a költségvetési pénzek átcsoportosításával tudja a helyzetet megoldani, ehhez azonban idő kell. Hozzátette: a kaposvári anyaotthon ügyében gyorsított eljárásban, várhatóan már a jövő héten átutalják a hiányzó összeget.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!