2005. július 8. 17:22

Az ausztrál rendőrség letartóztatta Zentai Károlyt, akit háborús bűnnel vádolnak.

Zentai Károlyt egy 18 éves zsidó származású fiatalember meggyilkolásával gyanúsítják, Magyarország ezért kérte kiadatását. Ausztráliában elvi döntés született arról, hogy Zentai kiadható, ezért a 83 éves férfit letartóztatták Pearth-i otthonában. Négy órával később 50 ezer ausztrál dollár, azaz majdnem nyolc millió forint óvadék ellenében elengedték. Magyarországnak most 45 napja van, hogy az ausztrál bíróság elé tárja a bizonyítékai, amely alapján eldöntik, hogy kiadják Zentait vagy sem.

'Az ausztrál bíróság dönti el azt, hogy ügyfele kiadható-e Magyarországnak vagy sem' – fogalmaz Michel Bowden, Charles Zentai ügyvédje.

Ez minden bizonnyal hosszabb időt vesz majd igénybe. Álláspontja szerint több érv is szól a mellett, hogy Ausztrália ne adja ki a védencemet.

A védelem Zentai idős korával érvel majd, és az ügyvéd azt is megemlítette, hogy szerinte Magyarországon ügyfele ellen fordult a közhangulat, és emiatt ügyét nem bírálnák el pártatlanul.

Ausztrália eddig egy háborús bűnöst sem adott ki. A litván származású Konrad Kalejs lett volna az első, akit azzal gyanúsítottak, hogy egy SS-el együttműködő halál kommandó tagja volt. A 88 éves Kalejs azonban meghalt, mielőtt valóban kiadták volna Litvániának.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!