Nem uszít a cigányirtó játék
2005. július 2. 17:50
Nem nyomoznak tovább a cigányírtó játék terjesztői ellen. A BRFK szerint nem történt bűncselekmény.
A célkeresztben egy cigány férfi. Az ajánló szerint az OLAH ACTON célja, Magyarország megtisztítása a cigányoktól. Az első pálya Zala megye, ahol a szöveg szerint három romát kell kinyírni. A pályán egy barna alak menekül. Ha sikerül eltalálni, a figurából egy piros kupac marad. A játékot egyszer már levették az internetről, majd megint visszakerült. Roma szervezetek közösség elleni izgatás miatt feljelentést tettek. A rendőrség most megszüntette a nyomozást.
'Az ügyészi állásfoglalás értelmében a játék, noha az érintett népcsoportra nézve rendkívül sértő és durva, nem meríti ki a törvényi tényállás elemeit, ezért a BRFK az ügyészi javaslatra az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette' – mondta Bálint Gabriella, a BRFK sajtóügyeletese.
A rendőrség szerint nem történt uszítás. A Rom net alapítvány azonban nem hagyja annyiban és panaszt tesz a nyomozás megszüntetése miatt.
'Az én számomra ez a játék mindenképpen közösség elleni izgatást jelent, mert végül is felhívja a játékost játszó személyek figyelmét arra – tehát akár játék, akár nem – a felhívása az, hogy a cigányokat ki kell írtani az országból' – fogalmaz Báder Csaba, a Rom Net alapítvány elnöke.
A Rom Net elnöke sérelmezi, hogy az elkövetők titokban maradhatnak és ezután a cigányírtó játék büntetlenül, működhet a világhálón.