2005. június 18. 15:29

Balaton alakú, feszített víztükrű medencét építenek a keszthelyi városi strandon.

Amióta a medence falai kiemelkedtek a talajból, jól kivehető, hogy alakja megegyezik a Balatonéval. Ezt azonban könnyebb lesz átúszni és ráadásul komolyabb felkészülés nélkül is megteheti mindenki, naponta akár többször is. Sőt, méreteiből adódóan abból se lesz szenzáció, ha valaki Keszthelyen hosszában ússza át a Balatont.

'Hétszer harminchat méter a nagysága. Átlagmélysége egy méter húsz centi. A keszthelyi öböl a felnőttek, míg az északi rész a gyerekek részére készül, tehát mindkét nemzedék használhatja. Körülbelül 100 fő fürdésére alkalmas egyidőben' – mondta Mohácsi József, Keszthely polgármestere.

A kis Balatont a nagytól alig ötven méterre építik és azt remélik tőle, hogy miután elkészül, meghosszabbítja a fürdési szezont. Ebben a medencében ugyanis a vízhőmérsékletet mindig egyformán tartják majd. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a medencét még az idei szezonban kipróbálhatják a strandolók. A kis Balatont a munkásoknak augusztus elsejéig kell befejezni.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!