Csányi Sándor a Házon kívülben
2005. június 16. 15:49
Először beszél politikai kapcsolatairól és jelentős magánbefektetéseiről Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Csányi Sándor 13 éve az OTP Bank első embere. A legtöbben így ismerik: határozott, szigorú bankár. Az utóbbi időben magánbefektetéseivel is felhívta magára a figyelmet, beszállt a tej- és a húsiparba. Vagyonát 40 milliárd forintra taksálják. A befektetéseiről nem szívesen beszél. Velünk kivételt tett. Villányban találkoztunk, ahol 1997 óta övé az egykori Villányi Borászati Rt.
„Sörrel kezdtem, meccsek után mindig jól esett a sör. Később kezdtem el a bort és hát elég sokan így vannak szerencsére, eléggé nő a borfogyasztás, azon belül is a vörösborfogyasztás, aminek egészségügyi okai is vannak, nemcsak az élvezet, van antioxidáns hatása is, ami nagyon fontos a szervezet számára, ami segít elkerülni a rákot, úgyhogy remélem, hogy majd egyre többen fogják inni.”
„A bortermelésről olvastam egy könyvet az elmúlt 3-4 évben, meg azért gyakran lejövök, és mindig kérdezgetek, úgyhogy egyre többet tudok róla. De elszoktam mondani, amikor valaki bele akar mennyi a részletekbe, hogy én inkább befektető vagyok, mint borszakértő.”
Azt mondja: nem véletlen, hogy Villány mellett éppen a Mizoban, vagy a Délhúsban szerzett érdekeltséget, és épp a napokban tett a Pickre nyilvános vételi ajánlatot. Azt állítja, hogy nem az óriási haszon hajtja:
„Amiért mégis befektettem, és nem OTP-részvénybe tettem a pénzemet, ahol többszörösét kerestem volna már eddig is, annak az az oka, hogy én azt gondolom, hogy a magyar élelmiszeripar nem tűnhet el, kell hogy a magyar élelmiszeripar segítse a magyar mezőgazdaságot, hiszen ha az állattartás olyan mértékben marad alacsony szinten, mint ma, akkor a magyar növénytermesztésnek sincs esélye túlélni a következő évtizedeket.” „Ha azt mondanám, hogy mindig minden szabályt betartottam, az nyilván nem igaz, már nem emlékszem, hogy mit nem tartottam be. A törvényes lehetőségeket nyilván az ember kihasználta, de azon túl soha nem terjeszkedtem, tehát nagyon sokáig az OTP részvényopción keresztül szerzett részvényeim voltak a befektetéseim, és az ebből származó vagyon révén kezdtem el befektetni, bár nem mondom, hogy korábban nem volt vagyonom, mert már gyerekkoromban igen komolyan vállalkoztam, azt követően főiskolás koromban is, de arra nem emlékszem, hogy törvénytelenséget követtem volna el.”
Csányi Sándorról jobb és baloldali politikusok is azt állítják, komoly gazdasági és politikai befolyásra tett szert az elmúlt évek alatt. Azt beszélik, sok fontos döntésnél kikérik a véleményét.
„Változó volt a viszonyom a kormánnyal, de ha most egy átlagot kellene mondani négy év vonatkozásában, akkor azt mondom, hogy jó volt a kapcsolatunk az Orbán-kormánnyal is, a Horn-kormánnyal is azt megelőzően, jó a kapcsolatom a Gyurcsány-kormánnyal is. Van egy-két dolog, ami ezt a kapcsolatot rongálta, ilyen a bankadó, amiről ma is az a véleményem, hogy afrikai és ehhez hasonló fejlett gazdasági országokban létezik csak ilyen és indokolatlan volt. Itt nem arra gondoltam, hogy az OTP teljes egészében elvonul Magyarországról, hanem megfelelően optimalizál, ahogy a különböző országokban lévő törvények megengedik. És egyébként az a véleményem, hogy ilyen szempontból sajnos nem állunk jól, remélem a gondolkodás alatt lévő adólépések, majd ezt szolgálják, mert Magyarország ma nem vonzó adózás szempontjából, közteher szempontjából, nemhogy egy-egy országhoz, hanem most már szinte egyetlen országhoz képest sem. Ezáltal az eredeti koncepció mellé bejött egy alternatív lehetőség is, tehát nemcsak a társasági adót emelték meg, hanem lehetett választani, hogy a nettó kamatbevételre fizessünk adót, na de nagyjából az a különbség, hogy most jobbról vagy balról kapja a pofont az ember. Persze valamennyi pénzben kifejezhető hasznunk is volt, de így is több mint tízmilliárd forint az OTP-nek a pluszadó kapcsán befizetendő többletadója ebben az évben.”
Annak idején, amikor Medgyessy Péter volt a miniszterelnök, és megnyirbálta a lakáshitel-kamattámogatást, az egy kompromisszum eredménye volt, tehát tárgyalt Önnel előtte, vagy csak tájékoztatta Önt. Kikérik-e az Ön véleményét és tanácsát ezekben az ügyekben?
„Azért ez nem úgy történik, hogy az én tanácsomat kérik ki, a konkrét ügyben is 5-6 vagy 7 bankvezetővel tárgyalt az akkori pénzügyminiszter. Ez egy kicsit túl van misztifikálva, hogy kinek mekkora befolyása van, én azt gondolom, hogy nyilván az OTP, és most már mondhatom, hogy a saját vállaltcsoportom is egy jelentős erőt képvisel, gazdasági erőt, és van jelentősége az ország gazdasági élete szempontjából és fejlődése szempontjából, hogy ezek hogyan működnek. Ilyen szempontból teljesen normális, hogy különböző kérdésekben kikérik a véleményemet, mint ahogy én is kikérem sok ember véleményemet. Én sok emberrel találkozok, köztük gazdasági vezetőkkel, politikusokkal, és nyilván mikor van egy váltás, vagy következik egy választás, vagy ki kell választani valakit valamilyen posztra, néha-néha megkérdezik a véleményemet is, már csak azért is, mert több évtizede vagyok a gazdasági élet élvonalába, és ilyen szempontból rálátok a politikára is. Nemcsak az eseményekre, hanem személyekre is, és teljesen normális, hogy egy-egy személyi kérdésnél azt gondolják, hogy ismerem az illetőt, vagy a jelölteket, akkor megkérdezik a véleményemet.”
„Én tényleg azt gondolom, hogy középen állok. Én nem mondanám, hogy baloldali vagyok, bár családilag odaszocializálódtam, nem mondanám azt sem, hogy jobboldali vagyok, bár az a gazdaságpolitika, amit a jobboldal képvisel valamivel közelebb áll hozzám.”
Az előző kormányhoz kötődő emberek közül sokan dolgoznak például az OTP bankban most…
„És az azt megelőzően létező kormányhoz kötődő emberek közül is dolgoznak az OTP-ben. Én annak a híve vagyok, hogyha valaki jó szakember, de nem volt elég okos, hogy elkerüljön érzékeny posztokat, ami azzal jár, hogy kormányváltásnál távoznia kell, annak kell kínálni lehetőséget. És nem azért, mert én azon spekulálok, hogy majd lesz még egyszer kormányváltás, hanem azt gondolom, hogy nem lehet büntetni gazdasági szakembereket azzal, hogyha kormányváltás van, akkor távozzon.”
Ön nem gondolt arra soha, hogy mint politikus részt vegyen a politikában?
„Ezt olyan sokszor kérdezték már tőlem, és persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha egyszer sem fordult meg a fejemben, persze néha átgondoltam, de ahogy ez a mai magyar politikai közélet kinéz, ez nem igazán vonzó számomra. Nem is nekem való.'
„Nem szeretnék miniszterelnök lenni. Kérdezte tőlem az egyik volt miniszterelnök, hogy milyen szándékaim vannak, és azt mondtam, hogy ha meglehetne azt csinálni, hogy négy évre egy szakértői kormány legyen, amelyiknak csak az lenne a dolga, hogy a magyar gazdaságot helyrehozza, versenyképessé tegye, és ilyen szempontból lényegtelen lenne számára, hogy népszerű vagy nem népszerű. És cserébe meg aláírná, hogy ha megtetszene is ez a politikus lét, akkor sem lépne a négy évet követően politika színpadára, ahol nem kell a médiában szerepelni, csak dolgozni 8-tól este 10-ig, akkor ez a munka érdekelne, de azt gondolom, hogy ez nem is miniszterelnöki, válságmenedzseri munka.”
Csányi szerint nincs ma fontosabb feladat annál, minthogy a kormány megteremtse az ország versenyképességét, csökkenjenek az adók, csökkenjen az adminisztráció, vagy hogy tegyék rendbe a drága és rossz szolgáltatást nyújtó egészségügyet:
'Azt gondolom, hogy olyan helyzetben van az ország, hogy sürgős intézkedésekre van szükség, de ezt helyre lehet hozni, nem a szakadék felé haladunk teljesen. A másik oldalról viszont az látható, hogy a jobboldalban talán komolyabban vehető módon látható a felismerés, hogy csökkenteni kell az adókat, versenyképesnek kell lenni, hogy át kell alakítana a nagy elosztórendszereket, és jobban látom az elszántságot erre.'
Csányi Sándor, aki egy egyszerű jászárokszállási család középső gyermeke, nemrég hatalmas összeget ajánlott fel saját vagyonából jótékony célra. Egymilliárd forintból magánalapítványt hozott létre, amelynek kuratóriumi elnöke a felesége, a tagok között ott van két idősebb fia is. A jászsági és a somogyi szegény, de tehetséges gyerekeken szeretne segíteni, hogy ne kallódjanak el:
„Én nem értem azokat az embereket, akik vagyonosak, és nem segítenek. Mert az egy jó érzés. Mert nem igazából másokat, hanem magukat fosztják meg attól, hogy segítsenek. Általában is azt mondom, hogy az is szerencsétlen, aki szegény, de az is nagyon szerencsétlen, aki gazdag, és egyébként nem tud költeni, meg nem tud segíteni. Hanem csak ül a pénzén, és lehetne boldogabb meg jobb élete, és nincs, mert a személyisége nem alkalmas rá, mert minden fillért a fogához ver. Én szeretek költeni is és szeretek segíteni is. És ezért azt gondolom, hogy összességében így mondhatom el, hogy jól élek.'