2005. június 15. 17:55

Jövő hét második felében megkezdődhet az iratismertetés, július végére pedig az jósolják a rendőrök, hogy meglesz a vádemelés.

A K&H ügyben 26 gyanúsított van, kettőt még keresnek. Őket összesen 35 bűncselekménnyel gyanúsították meg. Az elmúlt két év alatt közel 300 embert hallgattak ki, és az ügyben 55 ezer 372 oldal irat keletkezett. Ez egymásra pakolva egy 5 méteres irattornyot jelent. Az eddigi költségek elérik a 15 millió forintot, ennek nagy része a tolmácsolási, utazási és a szakértői díj. A sikkasztásban 10 milliárd forint kárt okoztak, ebből 4.2 milliárdot sikerült zár alá venni. A 26 gyanúsított közül néhány esetében lehet, hogy megszűntetik az eljárást. 

'A 26 személy között a sajtóban, a közvélemény előtt, 5-6-8 talán 10 személy neve forgott állandóan. Ezen kívül még voltak 14-16-an , akiket soha nem neveztünk meg. Én ezekre gondolok, ezek közül kerülhetnek ki' – mondta Papp Csaba, rendőrezredes, az NNI Gazdaságvédelmi főosztályezetője.

A gyanúsítottak közül már senki nincs előzetes letartóztatásban. Öten vannak háziőrizetben, köztük Kulcsár Attila, az ügy egyik kulcsszereplője. A jövő héten kezdődő iratismertetés, akár másfél hónapig is tarthat.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!