2005. június 8. 13:49

Az EU belső megerősödése érdekében a bővítési folyamat leállítását javasolja Edouard Balladur volt francia kormányfő, s hasonló álláspontot képviselnek a német konzervatívok. Szerintük Románia, Bulgária és esetleg Horvátország csatlakozását követően egy időre be kellene zárni az Unió kapuját.

A volt francia miniszterelnök a Le Monde-nak adott interjúban, újságírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy az EU alkotmánya megbukik ugyan, de ez korántsem jelent világvégét, hiszen a Nizzai Szerződés továbbra is érvényben marad. Edouard Balladur szerint többszínű, rugalmasabb Európára volna szükség, de a bővítést most le kellene állítani, hogy az Unió magához térhessen. 

Balladurhoz hasonlóan az EU terjeszkedési politikájának megfékezését szeretnék elérni a szeptemberi németországi előrehozott választás esélyesei, a kereszténydemokraták is, akik Románia és Bulgária integrációs törekvéseinek felülvizsgálatát sem tartják lehetetlennek, legalábbis az International Herald Tribune-nak nyilatkozó külpolitikai szóvivőjük szerint. A CDU-sok máris jelezték: Románia csatlakozási szerződésének ratifikálása a berlini parlamentben csupán az országjelentés ismertetését követően kezdődhet el.

A kereszténydemokraták és koalíciós társaik, a keresztényszocialisták mindazonáltal támogatják a horvát csatlakozás egyelőre parkolópályán lévő ügyét. E szakaszt követően azonban a bővítést levennék a napirendről, hogy az Unió megerősödhessen. (Törökország csatlakozása túl nagy terhet róna az Európai Unióra, a leghelyesebb megoldás a német konzervatívok szerint egy privilegizált partnerkapcsolat kialakítása lenne.)

 - Az Európai Bizottságnak nem áll szándékában lassítani a bővítési folyamatot az alkotmány francia és holland elutasítása miatt, nyilatkozta Brüsszelben Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint a tagállamok különösebb gond nélkül ratifikálni fogják Románia és Bulgária csatlakozási szerződését. Forrás: eurohirek.hu

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!