2005. június 1. 20:17
A szakértők szerint káromkodás közben energiát veszítünk.
Ugye ismerős Önöknek a különböző tévéműsorokban hallható sípolás ismert és kevésbé ismert emberek, felnőttek és gyermekek mondatainál. Ez a jól ismert hang, amit akkor használunk, amikor a képernyőn valaki verbálisan agresszív, egyszóval káromkodik. A káromkodás az emberi kommunikáció természetes velejárója, haragunk és bosszúságunk legegyértelműbb kifejezése. Létezik minden egyes nyelvben, ám nem ugyanolyan módon és gyakorisággal. A szociológusok szerint mi magyarok újabban már akkor is káromkodunk, ha ezt semmi sem indokolja. Az pedig csupán nyelvünk sajátossága, hogy nálunk cifrábban csak keveseknek sikerül kifejezni indulataikat.
„Mondjuk a németeket megelőzzük, az angolokat is megelőzzük ebben, de az oroszokat már nem előzzük meg” – mondta Dr. Gecső Tamás az ELTE BTK tanszékvezető egyetemi docense.
A káromkodás globális jelenség, ám egyes országokban mára betelt a pohár. Egy lengyel kisváros lakói például olyannyira megelégelték a durva szavakat, hogy a hatóság a nyilvános káromkodást mintegy 3000 forintnyi helyszíni bírsággal büntetik, és ebben nem ismernek tréfát.
„Városunk közterületein nagyon elszaporodott a káromkodás és a csúnya beszéd, ezért a lakók a polgármesteri hivatalhoz és a rendőrséghez fordultak, hogy tegyünk valamit ez ellen. A módszer bevált, a közelmúltban mintegy 100 ezer zloty büntetést hajtottunk be káromkodás miatt” – mondta Wojtisak Kubiczky, El Blag város elöljárója.
És itt álljunk meg egy szóra, és számoljunk! Egy felmérés szerint egy magyar állampolgár átlagosan naponta legalább 12 alkalommal emlegeti mások felmenőit, vagy szólít fel nemi aktusra. Így, ha minden egyes ilyen elszólás után alkalmaznánk az említett lengyel példát, akkor a háromezer forintnyi büntetés a tízmillió magyar állampolgár esetében több mint 360 milliárd forinttal gyarapítaná az államkasszát naponta.
Van azonban olyan is, amikor valaki hivatalból káromkodik. Néhány évvel ezelőtt egy hazai vállalkozó olyan telefonos szolgáltatást létesített, ahol diszpécser és ügyfél kedvére onthatta egymásra a szótárakból rendszerint kihagyott kifejezéseket. Ennél persze nagyobb baj az, hogy a durva beszéd beférkőzött az iskolák falai közé is. Idén tavasszal egy dunántúli középiskolai tanár az óráin egy meglehetősen szokatlan pedagógiai módszerrel oktatta tanítványait.
„Rohadt k…ák vagytok. Azt hittem, hogy hülyék vagytok, nem hülyék, hanem sz…ek vagytok.”
Persze a diákokat sem kell félteni! Köreikben ugyanis az utóbbi időben megdöbbentő mértékben elszaporodott a durva kifejezések használata. Ezek gyakorisága a beszélt nyelvben ma már a kötőszavakéval vetekszik.
„A b…meg, használata például gyakorlatilag az ötödik osztályos kortól a tizedik osztályosig megtízszereződik” – mondta Szilágyi János szociológus.
És a jelzős szerkezeteket válogatás nélkül használók listája még mindig nem teljes, hiszen a rossz példa ragadós…
A nyelvészek szerint elsősorban a fegyelem az, ami belőlünk, magyarokból hiányzik. Hiszen más nemzetek sem indulatosabbak, legfeljebb ők magukban tartják azt, amit mi esetleg gondolkodás nélkül szélnek eresztünk.
„Az, ami mondjuk a budapesti utcákon megtörténhet, és nap mint nap tömegével megtörténik, semmiféleképpen nem képzelhető el Bécsben vagy Zürichben” – mondta Dr. Gecső Tamás. A káromkodást megszűntetni vagy betiltani persze nem lehet, uralkodni azonban tudunk magunkon. Ám, ha ez sem megy, akkor válasszuk a jól bevált módszert, és mielőtt embertársunkra zúdítanánk haragunkat, vegyünk egy mély levegőt, és számoljunk el tízig!
