2005. május 23. 16:34

A honvédség a többi között leselejtezett repülőgépeket, helikoptereket, és harckocsikat ad el.

Tárlatvezetés volt a Honvédség egyik budapesti laktanyájában, ahol felújított gépjármű technikai eszközöket lehetett látni. Ami itt van, csak kis része annak rengeteg gépnek, járműnek, amit várhatóan még az idén értékesítenek. Eladó például 51 darab Mig-21-es, és 3 darab Mig 23-as vadászrepülőgép, 27 darab Mi-24-es, és egy darab Mi-2-es harci helikopter is.

A rendszerváltáskor még 150 ezres, de mostanra harmincezresre apadt katonaságnak ugyanis nincs szüksége ennyi mindenre. Ahogy arra a 186 harckocsira se, amelyek Kalocsán állnak. Ezeket elsősorban haditechnikai cégeknek kínálják, de akár magánszemélyek is megvehetik.

'Függ azok állapotától, meg, hogy milyen célra kívánják használni, de körülbelül 10 millió forint' – mondta Gömbös János, miniszteri biztos.

Ezért persze már csak fegyver nélküli tankot vagy repülőgépet lehet venni, maximum kiállítási tárgynak - teszi hozzá az államtitkár. Vannak persze praktikusabb darabok, például ezek az atlétatrikók, nadrágok és övek, amikből összesen több millió darab van a raktárakban, és várhatóan karitatív szervezeteken keresztül szegényekhez kerülnek majd. Bár az adományért a honvédség pénzt nem kap, a végkiárusítás nekik így is megéri.

A minisztérium adatai szerint ugyanis évi öt milliárd forintba kerül az eszközök tárolása és védelme. A felszabaduló pénz a tonnaszám álló rakéták és lőszerek megsemmisítésre költhetik majd.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!