Nehéz a kommandósélet
2005. május 19. 19:42
Havi 100-150 ezer forintért teszik kockára életüket a rendőrség kommandósai.
'Egy kicsikét pszichopaták, egy kicsit paranoidok, egy kicsit mániásan felhangoltak, jövök-megyek, intézkedek, nagyon jó a hangulatom, a veszélyeket nem veszem olyan komolyan, tehát ezek a jellemzők' – mondta Végh József pszichológus.
A Terrorelhárító Szolgálat a magyar rendőrség elitegysége. Kommandósaik fogták el például a móri vérengzésért elítélt Hajdú Lászlót és Kaiser Edét, vagy nemrég azokat a szerbeket, akik a vád szerint egy alvilági leszámoláshoz csempésztek fegyvereket. Évente 100-120 bevetésük van.
'Amit mi veszélynek hívunk, az teljesen más értelmet nyer, mint amit egy civil ember veszélynek hív. Mi ebben élünk nap mint nap. És ha ebben él valaki, akkor megszokja, feldolgozza, és tudja kezelni' - mondta az egyik kommandós.
A legtapasztaltabbak megjárták Irakot is, ahol a magyar diplomatákat őrizték. Ott tényleg csak másodperceken múlt az életük:
'Mentünk egy konvojjal, egy amerikai konvoj mellett és egy közlekedési dugóba kerültünk. Akkor azonnal döntöttem, hogy egy alternatív útvonalat választunk. Elmentünk az alternatív útvonalra, és abban a pillanatban, ahogy mi letértünk az útvonalról, már egy öngyilkos ott, ahol álltunk, a konvojt megtalálta. Fel is robbantotta a konvojt, utána a robbanás hangja és a füstfelhő, ami jött mögöttünk, majd a sebesülteknek a jajveszékelése, ahogy vitték, szállították mellettünk a kórházba, ez mutatta, hogy milyen véres volt éppen ez a robbantás' – mesélte a kommandós.
Ide csak a legjobbak kerülhetnek be. A túljelentkezés 3-4-szeres. Szinte mindenki sportolói múlttal jön, de ez nem elég.
'Nagyon sokszor volt az, amikor a félelmeidet le kellett küzdened, és túl kellett lépned önmagadon. És ez nagyon nehéz' - mondta a kommandós.
Van egy pince, amiben a hat hónapos kiképzés alatt könnygáz-gránátot robbantanak a kommandósok mellett. Gázálarc nincs.
'A természetes emberi ösztön az az lenne, hogy azonnal ki a gázból, és nem csinálom végig ezt a feladatot, mert ez káros az egészségemre, és semmilyen garancia nincs arra, hogy a másik oldalon ki tudok jönni. Aki visszafordul, az viszont nem alkalmas erre a feladatra' – mesélte Lantos István, a kommandósok parancsnoka.
Az FBI taktikai kiképző-házában támadók túszokat ejtettek. A kiérkező kommandósok tűzfészket telepítenek a tetőre: egy mesterlövészt és egy figyelőt. Közben a felszámolók két egysége elindul az ajtók felé. Elöl a legjobbakkal.
'Általában az a legveszélyesebb szerepkör, amikor valaki első vagy második behatolóként megy be egy számára ismeretlen területre, és neki kell lereagálni azokat a szituációkat, amikbe éppen belecsöppen' – mondta a parancsnok.
10 másodperc. Extrém helyzetben a szervezet ennyi idő alatt égeti el a tartalék energiáit. Ezután az idegrendszer felmondja a szolgálatot.
'Egy átlagember ilyenkor lát egy ilyen keskeny kis csövet, vagy semmit. Csak nincs tudatában, hogy nem lát semmit. Nem emlékszik arra, hogy mit csinált. Arra emlékszik, hogy még kinn a folyosón lőttünk egymásra, de hogy benn a lakásban is harcoltunk, és újra kikeveredtünk a külső részre, nem veszik észre. És nem is tudja, hogy járt bent a lakásban' – mondja a pszihológus.
A kommandósok megtanulnak koncentrálni. A lehető legtöbb dolgot automatikusan csinálják, így több energiájuk marad arra, hogy észrevegyék a szokatlant. Például azt, ami szemmagasság alatt és fölött van. Egy térdelő ellenséggel szemben ugyanis szinte vakok vagyunk.
- Ez bejön egyébként a nőknél?- Szerintem nem, mert aki igazi kommandós, arról nem sokan tudják, hogy igazán kommandós. Tehát te nem úgy mész oda egy nőhöz, hogy hello, hogy vagy drágám, én kommandós vagyok. Te mit csinálsz? Igazán, mikor minket megkérdeznek, hogy hol dolgozunk, akkor általában azt mondjuk, hogy rendőrök vagyunk, egyszerű rendőrök.- De miért, hát büszkék lehetnének arra, hogy kommandósok?- Büszkék lehetünk, és büszkék is vagyunk arra, hogy kommandósok vagyunk, de ez egy olyan szakma, ami igazán a háttérben történik. Tehát amit mi mondunk, hogy ne a szavak, hanem a tettek tegyék az embert emberré – válaszolta a kommandósok egyike.
A kommandósok többsége extrém sportokat űz: ejtőernyőznek, vitorláznak, repülőznek. Munkában és munkán kívül is összetartanak. 'Együtt élnek, együtt alszanak, együtt étkeznek, egymás testszagát szívják, amikor kiképzés van, azt gondolom, hogy ők nagyon-nagyon jól együtt vannak' – mondta Végh József pszichológus.
A pszichológus szerint a nagy nyomás miatt azonban sok a válás: 'Mondják a fiúk, hogy ők nagyon jól bírják ezeket a stresszterheléseket, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy ez nem egészen van így, hiszen viszik haza a fel nem dolgozott stressz élményt, és azért ez időnként otthon családi veszekedésekben megjelenik' .
10-15 év után megváltozik a vér összetétele, másképp működnek a belső elválasztású mirigyek, elkopnak az izületek. Aki 35 éves, már öregnek számít. Sokan nyugdíjba mennek, aztán biztonsági cégekhez szerződnek kiképzőnek. Amíg dolgoznak, netto 100-150 ezer forintért kockáztatják az életüket. Nap mint nap.
'A pénz kevés, elég kevés. Azért kevés igazán, mert ahogy mondtam, itt a felkészülés során is veszélyben vannak az emberek, tehát amikor csak gyakorlatot hajtanak végre, akkor is megsérülhetnek úgy, hogy örök életükre nyomorékká válhatnak, és azért ez a 100-150 ezer forint nem áll arányban ennek a lehetőségével. De mivel itt mindenki fanatikus, ezért mindenki csinálja. Mert csinálni akarjuk, és ha nem fizetnének, akkor is ezt szeretnénk csinálni'- mondta egyikőjük.
Őrültek vagyunk - mondják saját magukról. És ami azt illeti, büszkék rá.