Indul a moziőrület
2005. május 19. 11:36
A Sithek bosszúja minden bizonnyal az év filmje lesz.
Hosszú sor kígyózik az egyik New Yorki-i mozi előtt. Sokan a pénztáraknál éjszakáztak, hogy hozzájussanak a jegyekhez. A rajongók egy része még jelmezbe is beöltözött a Csillagok háborújának harmadik, és egyben utolsó részének tiszteletére. Dzsedi lovagok és birodalmi katonák árasztották el Manhattan mozijait.
A Csillagok háborúja még 1977-ben indult el világhódító útjára. A következő időkben még két rész készült, majd az elmúlt években forgatták hozzá a trilógia előzményeit feldolgozó újabb három részt, ahogy azt George Lucas, a sorozat atyja 28 éve eltervezte. Lucas szinte a teljes vagyonát feltette a vállalkozásra, és bejött neki.
A most debütáló Sithek bosszúja mutatja be, hogyan lesz Anakin Skywalkerből Darth Vader. A 113 millió dollárból készült filmtől legalább hatszázmillió dolláros bevételt várnak. A hat rész együttesen minden idők legnagyobb filmes kasszasikere lesz várhatóan. A reklámozók pedig mindent megtesznek a sikerért, hónapok óta tart a kampány. A fröccsöntő kisiparosoktól kezdve a forgalmazókig valószínűleg mindenki nagyot kaszálhat ezekben a hónapokban is.
Minden eddigi jegyeladási rekordot megdöntött a Csillagok háborúja harmadik része Magyarországon. Szerda éjfélkor országszerte 14 ezren látták hivatalosan először a mozikban a sci-fi kaland befejező epizódját - ennyi mozijegyet elővételben még sosem vettek hazánkban. Volt olyan mozi, ahol minden teremben egyszerre kezdték el vetíteni George Lucas űreposzának utolsó részét. Filmes jóslatok szerint a 'Sith-ek bosszúja' 2005 első, igazi sikerfilmje lehet. A Csillagok háborúja eddigi öt epizódja kilencmilliárd dolláros bevételt hozott világszerte.