Nem vallott a megszúrt fiú
2005. május 13. 18:40
Úgy tudjuk, ma sikertelenül próbálták kihallgatni a rendőrök a karddal megszúrt 15 éves fiút.
A 15 éves fiú állapota javul, és ha nem történik baj, akkor napokon belül elhagyhatja az intenzív osztályt. A rendőrségen azt mondták: egyértelműen nem lehet kijelenteni, hogy a támadás rasszista megnyilvánulás volt, de ennek ellenkezőjét sem.
'A meghallgatott tanúk elmondása alapján mi úgy értékeljük, hogy a bűncselekményt nem ez motiválta. Ennek ellenére igazából csak akkor tudunk konkrétumot mondani, ha meglesz az elkövető, és ő el fogja mondani, hogy mi motiválta ezt a bűncselekményt' – mondta Horváth Ferenc a BRFK rendőralezredese.
Úgy tudjuk, hogy a rendőrség munkáját a nemzetbiztonsági hivatal is segíti. Az NBH adatgyűjtést végez az ügyben. Az RTL információi szerint az eddigi adatok alapján egyik ismert szélsőséges csoportot sem lehetett kapcsolatba hozni támadással. Úgy tudjuk, a támadók a Normafa környékén rendszeresen gyakorlatoznak, és vasárnap a szurkálás napján is ide indultak. A buszon lévők közül senki sem próbált közbelépni, és senki sem próbált segíteni a vérző kisfiún -állítja egy szemtanú.
'Leszálltak. Még aki velem szemben ült bácsi, az is leszállt, kikerült. Semmit, semmit, nem mondtak semmit' – mondta a szerencsétlenül járt áldozat.
A fiút ma megpróbálták kihallgatni a rendőrök, de sikertelenül. Még túlságosan megerőltető lenne neki, ha beszélnie kellene a történtekről. A rendőrökkel együtt a fiú édesapja is bent volt a kórházban.
'Nem tudták őtet kihallgatni. Nem tudta a képeket azonosítani. Nagyon fáradt állapotban van, még nem lehet kihallgatni' – mondta Patai József.
A családot többen is segítik. Ma a fehér gyűrű áldozatvédelmi szervezet gyorssegélyt adott át a fiú édesanyjának. Több civilszervezet, pedig közölte, hogy rasszizmus elleni tiltakozó gyűlést tartanak vasárnap délben a Moszkva téren.