Nagyra sikerült robbantás
2005. május 13. 17:39
A beremendiek azt hitték, hogy földrengés rázta meg a falut. Pedig csak nagyobb volt a robbantás.
A Baranya megyei településen összesen 27 házban törtek ki az ablakok a hatalmas rezonálás miatt. A cementgyár szerint az időjárás növelte meg a detonáció nagyságát. Ők azt mondják, hogy a robbantási szabályokat betartották.
'Ilyen nem szokott lenni, hogy halljuk, hogy potyognak a kövek. Az unokaöcsém pont kint volt az udvaron és mondta, hogy Zita jönnek a kövek és pattognak a tetőn és ő ott volt fönn, onnan szaladt előre, mert látta, hogy jön a kő' – mondta egy helybeli lakos.
Egy repülő kő, kis híján egy nyolc éves kislányt találta el. Olyan erővel csapódott a földbe, hogy a szikladarab bele is fúródott és meg sem lehet mozdítani. Ide - a helyi bölcsőde szomszédságába - egy akkora kő repült, ami még a járda lapját is darabokra törte. A beremendiek már hozzászoktak, hogy a közeli kőbányában nap mint nap robbantanak. Általában 11 órakor egy kürt figyelmezteti őket a detonációra. A mostani robbanás azonban minden eddiginél nagyobb volt.
'Hogy megijedtem? Azt hittem, hogy soha nem ébredek fel többet. Akkora lövés volt' – mondta egy másik beremendi lakos.
A településen 27 ház rongálódott meg. A kőbányától több száz méterre lévő kertes és társasházakon betörtek az ablakok.
'Csak futkostam a szobában, hogy mi történt. Egy nagy durranás… Azt hittem, hogy összedől a ház' – nyilatkozta Kovács Jánosné.
A cementgyárban még vizsgálják, hogy valójában mi lehetett a túl nagy detonáció oka. A cég kommunikációs vezetője telefonon azt mondta, hogy ők nem szegték meg a robbantási szabályokat.
'Feltehetően, elképzelhető, hogy az történt, hogy az időjárási viszonyok miatt volt nagyobb a detonáció a szokásosnál, ilyenkor a felhők, amelyek alacsonyan vannak visszatükrözik a detonációt és a légnyomást is' – mondta Kanyó László a Duna-Dráva Cement Kft kommunikációs vezetője.
A cégnél azt ígérik, hogy kárpótolják az embereket: kifizetik a betört ablakok javíttatását.
A cementgyár mellett élők azt mondják, hogy 1972-ben hallottak utoljára akkora robbantást, mint amilyet tegnap előtt. Akkor egy útnak a helyét robbantották ki. A Pécsi Bányamérnökség jövő héten, kedden jön a helyszínre és felülvizsgálja, hogy hogyan lehetne a cementgyár robbantási technológiáját szigorítani és egyben biztonságosabbá tenni.