2005. május 4. 16:05

Mostantól motorral erednek a rendzavaró motorosok nyomába a győri rendőrök. A kapitányság két vadonatúj cross motorral gazdagodott, amiket ott fognak használni, ahová autóval nehéz eljutni.

A két vadonatúj cross motort a győri Püspök erdőben próbálták ki először a rendőrök. Nem véletlenül. Ezeket a terep motorokat ugyanis főként az autóval nehezen megközelíthető helyeken, például erdőkben, töltéseken, vagy akár a szűk belvárosi utcákban használják majd. A motorok csak 12 lóerősek, de nem is üldözésre szánják őket.

„Nagyon ritka, hogy motorkerékpárral bűncselekményt követnek el. Tehát, a szabálysértőt üldözni úgy, hogy adott esetben akár a motorozót, akár a rendőrnek az életét is veszélyeztetjük, ezt nem szabad.” – mondta Préts Sándor, a Győri Rendőr-kapitányság közbiztonsági igazgatója.

Az elmúlt napokban több olyan bejelentés érkezett a rendőrséghez, hogy esténként motorosok zavarják az emberek nyugalmát. A rendőrök azt ígérik, hogy ellenük is bevetik az új járgányokat. Akárcsak tavaly, most is soron kívüli műszaki vizsgára rendelhetik a túl hangos kétkerekűeket, és ha engedély nélkül alakították át, kivonhatják őket a forgalomból. Tavaly Győrben 5 motor forgalmi engedélyét vonták vissza.

Egy-egy hasonló cross motort kapott a mosonmagyaróvári és a soproni kapitányság is. Ezeket a kétkerekűeket a rendőrség nem vette meg, hanem bérli, ugyanis csak májustól szeptemberig használják őket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!