Kacsa az illegális boncolás
2005. május 2. 11:39
Súlyos kötelezettségszegést követett el az a boncmester, aki norvég orvostanhallgatókat engedett be a Debreceni Egyetem Anatómiai Intézetének bonctermébe.
Boncolás a Debreceni Egyetemen. Az ezt bemutató rejtett kamerás felvételeket néhány nappal ezelőtt állítólag az anatómiai intézetben készítette az egyik norvég tévétársaság. Külföldi diákok azt állították, hogy éjszaka néhány ezer forintért bent maradhatnak boncolni, és szobájukba emberi szerveket vihetnek fel.
Az egyetem tényfeltáró bizottságának ma nyilvánosságra hozott hivatalos jelentése szerint viszont „az itt tanulmányi célra felajánlott testrészek és preparátumok kezelése a vonatkozó jogi és etikai szabályoknak megfelelően történik.” A testület arra sem talált bizonyítékot, hogy az emberi testrészek, szervek kikerültek volna az intézetből A leltár alapján ugyanis, semmi sem hiányzik az intézetből. A jelentés szerint csak a korábban –hasonló okok miatt- kétszer is figyelmeztetett boncmester hibázott.
'Igazolódott, hogy a boncmester súlyos szabálysértést követett el, amikor a tantervi hivatalos bonctermi gyakorlaton kívül beengedte a hallgatókat a boncterembe. Ezért a boncmester ellen fegyelmi eljárást indítottunk, melyet a rendőrségi vizsgálat lezárásáig felfüggesztettünk' – mondta Paragh György, az Általános Orvostudományi Kar dékánja.
A külföldi hallgatók képviselője közölte, hogy a norvég tévések 30 ezer forintot ajánlottak a diákoknak, ha valaki előttük vásárol emberi szervet. Ezt viszont senki sem vállalta. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az anatómiai intézet korábban felfüggesztett igazgatója nem követett el szabálytalanságot, ezért ismét dolgozhat. Antal Miklós professzor -akit nemzetközi szintű gericvelő kutatásaiért hétfőn Akadémiai díjjal tüntettek ki- az RTL Klub Híradójának nem nyilatkozott.
Úgy tudjuk, hogy felfüggesztése miatt erkölcsi jóvátételt vár az egyetemtől. Debrecenben jelenleg több mint 30 országból 844 külföldi orvostanhallgató tanul. Ők évente fejenként 8000 amerikai dollárt, azaz több mint másfél millió forintot fizetnek a képzésért.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberi test tiltott felhasználása miatt a múlt héten indított nyomozást. Ennek részleteiről egyelőre semmit sem árulnak el. Információink szerint az orvostudományi kar jogi lépéseket is fontolgat a botrányt elsőként kirobbantó norvég tévécsatorna ellen.